A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 14 éves és egy 17 éves fiatalkorú ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás bűntette és jármű önkényes elvétele bűntette miatt.

A fiúk egy halastó tisztítási munkálataiban vettek részt a 77 éves gátőrrel együtt, akinek autóját engedély nélkül használták. Amikor a sértett felelősségre vonta őket, ököllel és fadarabokkal olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen életét vesztette – írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlottak 2021. szeptember hónap közepén egy borsodi kistelepülésen lévő halastó tisztítási munkálataiban segédkeztek a 77 éves gátőrrel együtt. A férfi a gépjárművével szállította a fadarabokat, a vádlottak azonban az autót a sértett engedélye nélkül elvitték, és egy kukoricatáblában elakadtak vele. Amikor a gátőr ezért felelősségre vonta őket, és közölte velük, hogy értesíteni fogja a rendőrséget, az egyik fiatal hátba rúgta, amitől a földre esett, míg a másik fiú ököllel fejen ütötte.

A gátőr a földről felvett egy fadarabot, és az őt megütő vádlottat fejen ütötte, erre az elkövetők fadarabokat vettek magukhoz, és azzal testszerte ütlegelték a sértettet, miközben egyikük kijelentette, hogy meg kell ölni. Amikor abbahagyták a bántalmazást, a sértett felállt a földről és vérző fejjel menekülni próbált előlük, egy arra közlekedő személygépkocsit megállított, és a vezetőtől azt kérte, hogy vigye el. A fiatalok azonban odamentek az autóhoz, azt mondták a sofőrnek, hogy a sértett erősen ittas állapotú, nyugodtan menjen el, majd ők segítenek neki. Ezután viszont tovább ütlegelték áldozatukat – áll a sajtóközleményben.

Az ügyészség azt közölte, hogy a sértett a bántalmazások következtében a helyszínen meghalt. Az egyik vádlott a nadrág zsebéből elvette az autó indítókulcsát. Amikor a fiatalkorúak meglátták, hogy rendőr és mentőautók közelednek a helyszínhez, visszamentek a holttesthez, és azt az erdőbe behúzva, faágakkal, levelekkel betakarva elrejtették.

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy az idősebbik fiú nem bocsátható feltételes szabadságra.

Indexkép: Shutterstock