Komoly tűzesethez riasztották vasárnap délután a tűzoltókat Egyek határába, ahol nagy területen gyulladt ki a nádas és a bozótos. A lángok gyorsan terjedtek, ezért több településről is érkeztek egységek a helyszínre, hogy megfékezzék a tüzet. A felvételeken is jól látszik, milyen intenzitással égett a terület, és mekkora lángok csaptak fel a száraz növényzetből.

A tűz mintegy 10 hektárnyi területet érintett. A katasztrófavédelem közlése alapján a tiszaújvárosi, füzesabonyi, tiszafüredi és mezőkövesdi hivatásos tűzoltók, valamint az egyeki önkormányzati tűzoltók közösen avatkoztak be a káresetnél.


Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.


Az egységeknek sikerült megállítaniuk a lángok továbbterjedését. A nádas egy részét ugyanakkor ellenőrzött körülmények között, felügyelet mellett égették le, hogy megelőzzék az újabb fellángolásokat. A helyszínen három vízszállító jármű is segítette az oltási munkálatokat.

A történtekről a közösségi médiában is több videó és bejegyzés jelent meg. A  által közzétett felvételen jól kivehető, hogy a Tisza-tó térségében nemcsak a nádas, hanem a fák egy része is lángra kapott, miközben sűrű, fekete füst szállt a környék fölé.



A videót a Tiszafüred Időjárás oldal tette közzé. A közösségi médiában a hozzászólásokban többen arról számoltak be, hogy a vízpart közelében csaptak fel a lángok, és messziről is jól látható volt a füstoszlop.

Forrás és kép: Tiszafüred Időjárás/Facebook