A napraforgó népszerűsége úgy tűnik kitart 2023-ban is. Míg tavaly 710 000 hektáros területen került elvetésre, addig nem kizárt, hogy idén megközelítheti a 800 000 ha-t is. Mi állhat e mögött?

fmc

A napraforgó az egyik legjobban jövedelmező növényünk, biztos piaccal és stabil hazai feldolgozókapacitással rendelkezik. Klimatikus viszonyaink megfelelőek számára, valamint a termesztésnek és nemesítésnek nagy tudástára van. Mindezek azonban még nem elegendő feltételei a sikeres napraforgó-termesztésnek.

Nagyon nagy szerepe van a hosszú évek óta bevált és kiszámítható Express gyomirtási technológiának is. Segítségével kimagasló hatékonysággal védekezhetünk állományban a legveszélyesebb kétszikű gyomok ellen (pl. mezei acat) úgy, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a kultúrnövényünket is károsítjuk. A kíméletességen kívül fontos, hogy szinte csak a gyomok fenológiájához kell igazítanunk a kezelést, és ezt osztott formában is megtehetjük.

A gyakorlat az elmúlt évek hideg vagy aszályos tavaszain is bebizonyította, hogy az osztott kezelés segítségével a szakaszosan kelő gyomok ellen egy heterogén fejlettségű napraforgótáblán is eredményesen védekezhetünk. A technológia jelentős tulajdonsága, hogy nincs utóvetemény korlátozása.

Száraz időszakokban bizonyos gyomirtó szer hatóanyagok nem vagy nem kellő mértékben bomlanak le a talajban, így károsíthatják a napraforgó után következő kultúrákat. Az Express™ 50 SX® gyomirtó szer esetében ilyen kockázattal nem kell számolnunk.

Teljesen elpusztult mezei acat (Borjád, 2021. 06. 11.)

Teljesen elpusztult mezei acat (Borjád, 2021. 06. 11.) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Abban az esetben, ha területünkön nagy mennyiségben van jelen a vadkender vagy extrém parlagfűfertőzés tapasztalható, a továbbfejlesztett összetételű Evorelle® Express gyomirtó szer használata javasolt, mely még hatékonyabb a nehezen irtható kétszikűek ellen (a vadkender mindkét ivarú egyedét elpusztítja) és magában hordozza az osztott kezelés rugalmasságában rejlő előnyöket is. A készítmény biztonságos felhasználása érdekében használata előtt a termelőnek szükséges egyeztetnie az elvetett napraforgó hibridről az FMC helyi területi szakmérnökével!

Vadkenderrel erősen fertőzött területen az Evorelle® Express™ gyomirtó szer használata javasolt

Vadkenderrel erősen fertőzött területen az Evorelle® Express gyomirtó szer használata javasolt, erre alkalmas napraforgóhibridekben (Tápiószentmárton, 2022.) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Úgy teljes a képlet, ha a gyomirtó szerek mellett elérhetőek azok a napraforgó hibridek, melyek megfelelő toleranciával rendelkeznek a fenti gyomirtó szerek hatóanyagaival szemben. Mára 11 nemesítőház 37 hibridje áll rendelkezésünkre a választáshoz, melyeket összefoglaló táblázatunkban tanulmányozhatnak az FMC új weboldalán.

És mi a megoldás az egyszikű gyomok ellen?

A komplex technológia fontos eleme az alapkezelés is, melyre a Successor® 600 gyomirtó szer áll a termelők rendelkezésére, ami költséghatékony megoldást nyújt a preemergens gyomirtás elvégzéséhez, terbutilazin mentessége pedig segítséget nyújt a vetésforgó későbbi tervezésénél. A petoxamid hatóanyag talajon keresztül fejti ki csírázásgátló hatását a magról kelő egyszikű gyomok ellen. Mellettük a kétszikű gyomok kelését is késlelteti, ezáltal harmonizálja a gyomkelést, ez a tulajdonsága segít nekünk az állománykezeléseink időzítésében. Amennyiben szeretnénk a gyomirtási spektrumot szélesíteni, a termék jól kombinálható fluorkloridon vagy flumioxazin hatóanyagú készítményekkel is.

www.fmcagro.hu

FMC-Agro Hungary Kft.

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.

fmc agro logó