Bő egy hónapja tiltakoznak a holland gazdák a kormányuk nitrogén-oxid- és az ammóniakibocsátás visszaszorítását célzó tervei ellen.

A holland kabinet átlagosan 40 százalékkal szeretné csökkenteni a mezőgazdaság nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátását, a természetvédelmi, veszélyeztetett területek közelében pedig mintegy 100 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő.

A cél az lenne, hogy minél kevesebb műtrágyamaradvány jusson a folyókba és tengerekbe, ugyanakkor a gazdák a termelésük ellehetetlenülésétől tartanak.

A gazdálkodók félelme nem alaptalan. Christianne van der Wal, holland környezetvédelmi miniszter is elismerte, hogy nem minden gazda számára lesz lehetőség a mezőgazdasági tevékenység folytatására.

A nitrogénkibocsátás csökkentése ugyanis nemcsak a növénytermesztést érinti, hanem az állattenyésztést is, és egyes gazdaságokat arra kényszerít majd, hogy felhagyjanak a megélhetésükként szolgáló tevékenységükkel.

A kétségbeesett gazdák semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Blokádjaikkal a közlekedést és áruházak elosztóközpontjait lehetetlenítik el, de trágyával kenték be a kormányépületek homlokzatát és már szénabálákat is égettek.

Legutóbbi sokkoló hír pedig az volt, hogy Észak-Hollandiában a rendőrség lövéseket adott le egy fiatal tüntetőre, aki – a hivatalos közlemény szerint – fenyegető helyzetet idézet elő: megpróbált elgázolni egy rendőrt.


A rendőrség alapvetően tehetetlen a tüntetésekkel szemben, hiszen váratlanul, előzetes bejelentés nélkül hajtják végre a gazdák az akcióikat.

A megállapodás is távoli. Sok tüntető hallani se akar arról, hogy az új szabályoknak megfelelő, környezetkímélőbb gazdálkodást folytasson. A holland kormány pedig még nem állt elő olyan érdemi javaslattal, amely megfelelően kompenzálná az érintett gazdaságokat.