Megszületett a folytatás olvasóink számára – és egyben a válasz is a temérdek pozitív visszajelzésre, amelyeket ezúton is köszönök szépen a háztáji sertéstartóknak.

"6 anyakoca is rendszeres bevételt hozhat!" – című blogbejegyzésem következő része közkívánatra, a sertéshizlalás költségeivel és jövedelmezőségével foglalkozik.

Mindenek előtt szeretném újra leszögezni, hogy a most következő írásom kalkulációi kisüzemi körülmények között értendők azzal a kikötéssel, hogy a gazda, azaz a tulajdonos végzi az állatok körüli fizikai munkát és nem alkalmaz további külsős dolgozót, akinek munkabért kellene fizetni.

6 anyakoca tartása minden kis- és közepes gazdaság számára hasznos lehet, ahol alapvetően évente csak egyszer-kétszer számíthatnak jövedelemre és a szezonalitás áthidalására jól jönne havi rendszerességű bevétel is.

Itt olyan esetekre gondolok, amikor a növénytermesztők aratás, betakarítás vagy szüret körül remélhetnek csak bevételt – vagy jelen esetben, az általam bemutatott családi gazdaságban az évente 2x-4x történő bárányleadások mellett is jól jön a "mellékesként" befolyó hízó eladások bevétele.

A számításokat CSAK VÁSÁROLT TAKARMÁNNYAL kalkuláltam, mert úgy gondolom, hogy ha ilyen feltételek mellett gazdaságos a hizlalás, akkor nem lehet kérdés, hogy egy vis major mentes évben, saját takarmánnyal etetve megéri-e.

Továbbra is a saját tapasztalataim alapján kalkulált árakkal számolok, ezért kérem, hogy az erre vonatkozó hozzászólás megfogalmazása előtt ezt gondoljuk végig még egyszer.

A takarmányozást egyfázisú rendszerben mutatjuk be, ami azt jelenti, hogy a hizlalás 30-40 kg közötti súlyban kezdődik és általában 105-115 kg testtömeg eléréséig tart. Ebben az időszakban a hízók táplálóanyag-szükségletét egyféle összetételű takarmánnyal elégítjük ki, amely ugyan nem a leggazdaságosabb megoldás, de a kalkuláció szempontjából biztonságos eredményt nyújt, hiszen ha ezzel a módszerrel nyereséges a hizlalás, akkor a kétfázisú takarmányozással még jobb eredményt érhetünk el.

Röviden ismertetem a kétfázisú takarmányozás alapjait, hiszen ezzel a módszerrel az egykocás kistermelők is gazdaságosabban hizlalhatnak.

I.) A hízósertések első takarmányozási fázisa 70-80 kg testtömeg eléréséig tart. Ebben az időszakban a sertés növekedési erélye nagy, elsősorban húst termel. Jó a takarmányértékesítés is. Ezt kihasználva nagy fehérjetartalmú és nagy biológiai értékű fehérjéket tartalmazó takarmánykeverék etetésére van szükség.

II.) A hizlalás második fázisa 80 kg-os testtömegtől vágásig tart. Ebben az időszakban a tömeggyarapodás csökken és megkezdődik a zsírépítés. Ezért célszerű az energiaellátást visszafogni, amelyet legegyszerűbben a takarmánykeverék hígításával lehet elérni.

Egyfázisú takarmány összetétele a mi esetünkben:

  • 25% árpa
  • 25% búza
  • 25% kukorica
  • 25% tritikálé
  • +17% Hódmix Premix

1.) Most számoljuk ki a takarmány árát, amennyiben a terményt aratás idején a kombájn mellől meg tudjuk vásárolni.

Ez a kalkuláció adja a legoptimálisabb takarmányárat, amelyet alapul vehetünk a tervezéshez.

Árpa: 3.700.- / mázsa (+Áfa vagy 12% kompenzáció, ha őstermelőtől vásárolunk)

Búza: 3.800.- / mázsa

Kukorica: 3.900.- / mázsa

Tritikálé: 3.800.- / mázsa

Hódmix Premix: 140.- / kg +Áfa

117 kg takarmány árát így számoljuk ki: 925+950+975+950 = 3.800.- + a Premix, azaz 2.380.- = 6.180.- (+Áfa)

2.) Most számoljuk ki a takarmány árát, amennyiben a terményt tárolás után, viszonylag drágán vásároljuk meg.

Ez a kalkuláció adja a legdrágább takarmányárat, amelyet alapul vehetünk a tervezéshez.

Árpa: 5.000.- / q (+Áfa vagy 12% kompenzáció, ha őstermelőtől vásárolunk)

Búza: 5.000.- / q

Kukorica: 5.000.- / q

Tritikálé: 5.000.- / q

Hódmix premix: 140.- / kg

Tehát 117 kg takarmány ára: 1250.-x4 = 5.000.- + a Premix, azaz 2.380.- = 7.380.- (+Áfa)

Most számoljuk ki, hogy egy kocának a malacaival együtt, választási korig mennyi takarmányra van szüksége fialásonként.

15 mázsa takarmányt számíthatunk egy kocára a malacaival együtt, azaz 12 mázsa a koca és 3 mázsa egy átlagos, 12 malacból álló alom takarmányszükséglete a választásig.

Költségben kifejezve mindezt, két esetet vizsgálunk.

1.) Amikor olcsón jutunk takarmányhoz, 3.800.- + a Premix ára a takarmányköltség, amely most

beszorozva a 15 mázsával 57.000.- HUF költséget jelent.

2.) Amikor drágán tudunk csak takarmányt vásárolni, azaz 5.000.- + a Premix ára a takarmányköltség, ez esetben 15 mázsával beszorozva 75.000.- HUF költséget jelent nekünk a takarmány.

Egy kocára kisüzemi körülmények között számítsunk egy évre 2 – 2,2 fialást.

Egy kocára fialásonként számoljunk átlagosan 10 választott malacot, hiszen úgy gondolom, hogy ebbe nem lehet belekötni, ez ma minimálisan elvárható szám. Tisztában vagyok vele, hogy a 10 választott malac borzalmasan kevés. A nagyüzemekben tartott, és jelenleg legszaporább hibridek 16-18 élve született malacot tudnak, és választásig 8-10 % az elhullás normális esetben.

Egy orosz szakember így számol be a fenti kép magyarázataként: "Ezt tudja a TN-70 Modern genetika: 18-as fialás után hamarosan 18 malacot választunk, csak anyatejjel nevelve." – fotó: Brad Heron

Mégis, mivel a háztáji sertéstartással foglalkozó csoportokban és az apróhirdetésekben átlagosan 10-es választási malaclétszámokról olvasok, így most ezzel fogok kalkulálni.

A választási malac ára viszonylag nagy ingadozások mellett változik, így akár 12.000.-  és 20.000.-forint között is mozoghat. Ezeket az árakat az Agroinform.hu Apróhirdetés rovat aktuális választási malac hirdetéseiből merítettem.

Ebből a kalkulációból azonnal látszik, hogy egy tízes alom után választási korban 120.000.- és 200.000.- forint közötti összeget kaphatunk.

A 120.000.- forint bevétel a legolcsóbb takarmányozás, azaz 57.000.- forintos takarmányköltség mellett, egy koca egy fialása után 63.000.- haszon.

120.000.- forint bevétel viszont a drágább takarmányár mellett, azaz 75.000.- költséggel számolva egy koca egy fialása után 45.000.- HUF hasznot jelent.

Ha 200.000.- forintért sikerült értékesítenünk az almot, akkor ez olcsóbb takarmányárak mellett, egy koca esetében 143.000.- hasznot realizálhatunk.

Drágább takarmányár mellett is marad 125.000.- forint egy anyakoca fialása után.

Mit jelent ez egy év tekintetében, 6 anyakoca tartása mellett?

Olcsóbb takarmányozás esetén, egy anyakocánál az évi 2,2 fialás helyett csak 2-vel kalkulálva: 126.000.-forinttól 286.000.- forintig számíthatunk haszonra – attól függően, hogy mennyiért sikerül értékesítenünk a malacokat, a fenti kalkulációt követve.

Drágább takarmányozás mellett egy anyakocánál egy évben (2 fialással kalkulálva): 90.000.- forinttól 250.000.- forintig számíthatunk haszonra.

6 anyakoca esetében ugyanez, olcsóbb takarmányár mellett: minimum 6 X 126.000.- = 756.000.- forint, illetve

maximum 6 X 286.000.- = 1.716.000.- forint haszon lehet (amennyiben 20.000.- forintért tudjuk értékesíteni a választási malacot).

Drágább takarmányár mellett, 6 anyakoca tekintetében az éves hasznunk az alábbiak szerint alakul – a fenti számítást követve:

maximum: 6 X 90.000.- = 540.000.-

minimum: 6 X 250.000.- = 1.500.000.- (amennyiben 20.000.- forintért tudjuk értékesíteni a választási malacot).

Bizony, mint ahogyan láthatjuk, az aktuális felvásárlási ár határozza meg, hogy érdemes-e eladni a választási malacot, vagy jobban megéri hizlalásba kezdeni.

Jóllakott, pihenő malacok egy háztáji gazdaságban – fotó: Agroinform.hu / Igric Dominika

De valóban jobban megéri hizlalni? – Kiszámoljuk!

105-115 kg-os súlyig történő hizlalás esetén az alábbi egyenletet kell alapul vennünk:

1 kg testtömeg gyarapodást max. 3,5 kg takarmányfelhasználással érhetünk el. Itt ismét felszisszenhetnek a nagyüzemi sertéstartásban gyakorlott gazdálkodók, vagy takarmányozási szakemberek, hiszen ez a szám nagyüzemi körülmények között maximum 3 kg lehet.

Megállapíthatjuk, hogy átlagosan 385 kg takarmányfogyasztással kalkulálhatunk egy hízó költségeként.

Itt ismét két számítást kell végeznünk az olcsóbb- és a drágább takarmányárak miatt.

1.) Olcsóbb takarmányköltségek mellett egy hízó 3,85 X 6.180.- (117kg takarmány ára), azaz 23.793.- forinton hizlalható fel. Így 10 hízó esetén 237.930.- a takarmányköltség.

2.) Mindez drága takarmányköltségek mellett 3,85 x 7.380.-, azaz 28.413.- forintba kerül a gazdának. 10 hízó esetén ugyanez 284.130.- forint.

I.) Hízó eladási ára a legrosszabb esetben, a "sertéspestis időszakában", felvásárlónak történő leadás esetén (saját példámmal kalkulálva): 310 HUF/kg élősúlyban. 10 darab 105 kilós sertés esetén: 310 X 105 = 32.550.- X 10 =  325.500.- Mindezt megszorozva kettővel, megkapjuk az éves bevételt egy anyakoca szaporulata után: 651.000.-

II.) Hízó eladási ára az általam tapasztalt legjobb esetben, a "sertéspestis időszakában", egyéni vevőnek történő értékesítés esetén: 450 HUF/kg élősúlyban. 10 darab 105 kilós sertés esetén: 450 X 105 = 47.250.- X 10 = 472.500.- Mindezt megszorozva kettővel, megkapjuk az éves bevételt egy anyakoca szaporulata után: 945.000.-

Az éves hasznot a következő képlettel kapjuk meg:

Hízók utáni éves haszon = Hízók utáni éves árbevétel – hízók éves takarmányköltsége – anyakoca éves takarmányköltsége.

Tehát, a szokásos 10-es alomlétszámból hízlalva, a korábban már ismertetett 6 anyakocás üzemméret mellett, évente anyakocánként 2 fialással kalkulálva az alábbi hasznot realizálhatjuk a hízók után:

Olcsó takarmányköltség mellett, az értékesítési ár függvényében az éves hasznunk:

Egy anyakoca esetén egy évben a haszon: 175.140.- forinttól 469.140.- forintig kalkulálható.

6 anyakoca esetén egy évben a haszon: 1.050.840.- forinttól 2.814.840.- forintig realizálható.

Drága takarmányköltség mellett, az értékesítési ár függvényében az éves hasznunk:

Egy anyakoca esetén egy évben a haszon: 82.740.- forinttól 376.740.- forintig kalkulálható

6 anyakoca esetén egy évben a haszon: 496.440.- forinttól 2.260.440.- forintig realizálható.

Milyen következtetéseket kell levonnunk mindezekből?

1.) Hizlalni mindenképpen jobban megéri, amennyiben van elegendő férőhelyünk – hiszen köztudomású, hogy a választási malacok értékesítése esetén sokkal kevesebb férőhelyen termelhetünk.

2.) A fenti kalkulációk az aktuális legrosszabb – és a viszonylagosan jobb eseteket mutatják be, az éppen érvényes árak figyelembevétele mellett, amelyeket a saját tapasztalataim alapján osztottam meg. Ezektől országon belül is eltérő árak tapasztalhatóak. Ezeket elsősorban iránymutatás miatt vezettem le, hiszen mindenkinek magának kell a kalkulációkat elvégeznie.

3.) Szeretném leszögezni, hogy amikor hasznot kalkulálok, akkor szándékosan nem számítom az épület energia- és amortizációs költségeit, a tisztító-és fertőtlenítő szereket, valamint az állatorvosi költséget, hiszen ezek a mi esetünkben nagyon elenyészőek. Ennyi erővel beszámolhatnék az értékesített istállótrágyáról is, ami további bevételként jelentkezik. Véleményem szerint, egy családi vegyesgazdaság esetén számos egyéb tényezőt is találhatunk, ám itt nem tudjuk ez egyes "miniatűr ágazatokat" külön választani – így ezeket elhanyagolhatjuk.

4.) Mint ahogyan a cikkem elején hangsúlyoztam, az általam bemutatott 6 anyakoca tartása és fialtatása nem önálló üzleti tevékenység, hanem egy családi vegyesgazdaság kiegészítő tevékenysége, a gazda saját munkáját nem soroljuk a munkabér kiadásai közé – így kérem, hogy a következtetéseket mindenki ennek tükrében vonja le magának.

5.) Nagyon fontos információ, hogy jelen kalkulációk vásárolt takarmányköltségek mellett érvényesek. Ismét szeretném kiemelni, hogy

gazdatársaimat csak saját megtermelt takarmány rendelkezésre állása esetén tudom biztatni a sertéshizlalásra és az élősúlyban történő értékesítésre.

6.) A cikkem eddig nem tért ki a felvásárlási árak ingadozására és a sertéspestis ideje alatt tapasztalt termelői kiszolgáltatottságra, mégis ezek tudatában most szeretném felhívni mindenki figyelmét a termelői csoportok szerepére. Óriási segítséget jelenthet a sertéstartók számára, ha egy-egy fertőző betegség felbukkanásakor szerződött tagjai egy termelői csoportnak. Az a biztonság, amit egy ilyen szervezet nyújthat, egyes esetekben a gazdaság fennmaradását is jelentheti.

Bízom benne, hogy hasznosnak találták a cikkemet és köszönettel fogadok továbbra is minden szakmai hozzászólást, észrevételt.

A blog következő sertéstartással kapcsolatos fejezetében az etetés technológiájáról, az elhelyezés módjáról és a szelíd anyakocák fontosságáról lesz szó. Kérdéseket ezekhez a témákhoz kapcsolódóan is szívesen fogadok.

Elakadás permetezés közben! John Deere mentés CASE IH traktorral!