Még augusztus 20-án is várja sz érdeklődőket a debreceni Farmer Expó mezőgazdasági kiállítás és vásár. Ezzel párhuzamosan kezdetét veszi majd a városban a Virágkarnevál, amelyre szintén érdemes ellátogatni.

A legfiatalabb gépészek is nagyon szeretik kipróbálni a debreceni Farmer Expó kiállított traktorjait – fotó: Agroinform.hu

Akik Budapesten töltik az ünnepi hosszú hétvégét, vagy a tűzijátékra utaznak a fővárosba, azoknak ajánljuk figyelmébe a budai Várban 32. alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepe rendezvényt. Mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő mutatkozik be péntektől hétfőig a budai Várban.

A magyar kultúra mindig a népi kultúrából táplálkozott, olyan, mint a sokszínű énekesmadár. Az a törekvésünk, hogy Magyarország emelkedésének, politikai szuverenitásunk és gazdasági megerősödésének időszakában biztosítsuk a magyar kultúra sokszínűségét, támogassuk és ápoljuk népi hagyományainkat, mert így tudjuk utódaink számára megőrizni – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki megnyitotta a rendezvényt.

A tárcavezető tíz művésznek a Népművészet Mestere, ötnek a Népművészet Ifjú Mestere díjat adta át.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere átadja a Népművészet Mestere díjat Tóth Mihályné viseletkészítőnek a 32. Mesterségek Ünnepe megnyitóján a Budavári Palota Savoyai teraszán. A rendezvényen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő mutatkozik be augusztus 17-től 20-ig a budai Várban. – fotó: MTI / Bruzák Noémi

A rendezvény középpontjában idén a szövés és a fonás témája áll, érkeznek mesterek Iránból, Kínából, Mongóliából, Üzbegisztánból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Türkmenisztánból és Kazahsztánból is.

Az idei Mesterségek Ünnepén a látogatók megismerkedhetnek a kenderfonás fortélyaival, a szövőszéken való szövéssel, a rokkán fonással, a szalag-, és szőnyegszövéssel, egy korabeli parasztporta udvarán a gyapjú és a kenderfeldolgozás ősi műveleteibe tekinthetnek be.

Négy napon át színpadi programok, mesterségbemutatók és népi játszóházak várják az érdeklődőket. A családok éve alkalmából bemutatkoznak többgenerációs kézműves dinasztiák, így a látogatók megismerkedhetnek többek között a háromgenerációs csizmadia családdal és a szintén háromgenerációs hartai bútorfestő műhellyel, valamint a több száz éve működő győri kékfestő dinasztia műhelyével.

A négynapos eseményen fellép mások mellett Dresch Mihály a vonósokkal, a Karaván Família és a Bognár Szilvia Quartet, Szalonna és Bandája a Páva különdíjas Sarjú Bandával ad koncertet, augusztus 20-án a Söndörgő és a Vujicsics együttes vendége Szörényi Levente lesz. A rendezvény ideje alatt a Mesterségek Ünnepe karszalaggal a Budapesti Történeti Múzeum kiállításai ingyenesen látogathatók.

Kásler Miklós a Mesterségek Ünnepe megnyitóján tíz alkotónak nyújtotta át a Népművészet Mestere díjat, öten részesültek a Népművészet Ifjú Mestere elismerésben.

A Népművészet Mestere lett Bartha Gergely táncos adatközlő, Csapó Frigyesné technikus, hímző, Decsi-Kiss Mária Gabriella gyöngyékszerkészítő, Harlet Ioan "Nucu" népzenész, prímás, Lele József citerazenész, Nagy Vincéné csipkekészítő, Szegedi Miklós János bútorfaragó, Tóth Mihályné viseletkészítő, táncos, Varga Erzsébet bujkakészítő mester, valamint Varga Judit szövőmester.

A Népművészet Ifjú Mestere díjat vehette át Legeza Márta kosárfonó, Mihó Attila László zenész, prímás, Petrovics Nikolett szövő, Simon Katalin tojásfestő, valamint Tóth Lilla Lenke zenetanár.

A Magyar ízek utcája szintén háromnapos gasztronómia esemény a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén. A rendezvényt minden évben a Szent István-napi ünnepségsorozat részeként tartják meg. Az látogatóknak lehetősége nyílik a hagyományos magyar ételeket megkóstolniuk – de meg lehet ízlelni Magyarország tortáját is, valamint a Szent István-nap győztes kenyerét is kínálgatják a vendégeknek. A kenyér és a torta mellett számos magyar húsfélét is fogyaszthatnak az idelátogatók, így például sült kolbászt, töltött káposztát vagy birkapörköltet is.