Azt hisszük, sok mindent tudunk a szamárról, azonban valószínűleg a vele kapcsolatos ismereteink nagyon is hiányosak. Régen olcsó teherhordóként használták a szamarat és a lóval létrehozott fajhibridjét, az öszvért a hegyvidéki expedíciók és a hadseregek egyaránt. Mivel az öszvér szaporodásképtelen, ezért folyamatos utánpótlásához szükség volt a szamárnak mint fajnak a továbbéléséhez. Azonban a gépesítés elterjedésével egyre csökkent az igény iránta, ezért ma már inkább csak állatkertekben találkozhatunk velük. De mi az, amit mindenképpen érdemes tudni róluk?

Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.

Szamárfülek

Ha ránézünk egy szamárra, a legfeltűnőbbek a jellegzetes, hatalmas fülei. Ez a hatalmas fül a szamaraknak rendkívül jó hallást biztosít, amire szüksége is van, mert Afrika és Közép-Ázsia azon tájain, ahol a szamár kifejlődött, minden ragadozó étlapján igen előkelő helyet foglal el. De mint minden meleg égövben élő állatnak, a szamárnak is ellát a füle még egy funkciót: hűti az állatot. Hatalmas felülete, mely ráadásul erekkel bőségesen ellátott, hűti a keringő vért, megóvva azt a hőgutától.

Kiváló vezető

A szamarat évszázadokon keresztül használták a pásztorok „vezérürünek", a juhnyájak vezetésére. Fizikumával és intelligenciájával is a birkák fölé emelkedik, ezért azok gyorsan elfogadják a nyáj vezetőjének, hozzá fordulnak útmutatásért és védelemért.

Társas lény

Ha valaki szamarat akar tartani, lehetőleg párban vegye, vagy integrálja be egy már meglevő állati közösségbe.

Makacs

Amikor a szamár megmakacsolja magát, általában erre egyértelmű, sőt jól tolerálható oka van – például veszélyt érez. Ha jóval élesebb érzékszerveivel veszélyt érez, akkor sem fog elmozdulni, ha véresre vesszőzik a hátát. Továbbá ha egy szamár túl nagynak érzi a rápakolt terhet vagy egyszerűen csak fáradt, akkor rúg, harap, ordít; ilyen esetekben érdemes kompromisszumok megkötésére törekedni.

szamár

A szamár társas lény, ezért ha valaki szamarat akar tartani, lehetőleg párban vegye – fotó: Shutterstock

Ordít

A legnyugodtabb szamár is naponta 8-10 esetben alkalmanként 5-10 másodpercet ordít. Ez a hang kilométerekre is elhallatszik!

A Poitou szamár

A szamarat kb. 5000 évvel ezelőtt háziasították, és ennyi idő alatt az ember színes fajtaválasztékot hozott létre. Az egyik ilyen a jellegzetes hosszú szőrű Poitou szamár. A Poitou szamár a francia Poitou régióban alakult ki, és a napóleoni háborúknak köszönhetően terjedt el Európa-szerte a 18. és 19. század fordulóján, majd kihasználatlansága miatt a 20. században jelentősen visszaszorult. Ezt a fajtát a '70-es években már a kihalás fenyegette, azonban néhány lelkes tenyésztőnek köszönhetően 2011-re állománya majdnem megtízszereződött.

Poitou szamár

A jellegzetes hosszú szőrű Poitou szamár – fotó: Shutterstock

Vadon élő szamárfajok

Két faj vadon élő szamárfaj létezik, az afrikai vadszamár és az ázsiai vadszamár. Az afrikai vadszamár kritikusan veszélyeztetett, és csak 200 felnőtt egyed maradt a vadonban. A helybeliek a mai napig vadásszák. Az ázsiai fajnak hasonló problémákkal kell szembenéznie.

Gyorsan tanul, és szeret szeretve lenni

A szamár gyorsan tanul, idegrendszere sokkal jobb a lóénál, továbbá ő is szeret szeretve lenni.

Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.

A mediterrán törpe szamár

Ha valaki mindenképpen szamarat szeretne tartani, érdemes kipróbálni az Egyesült Államokban népszerű mediterrán törpe szamarat. Ez a Földközi-tenger térségéből származó, alig 1 méteres marmagasságú, rendkívül strapabíró kis állat tökéletesen megfelel egy kezdő hobbiszamártartónak.

Forrás: 24.hu

Indexkép: Shutterstock