Az ügyről Dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője adott tájékoztatást. Mint elmondta, egy Nagykanizsa melletti kistelepülésen élő 21 éves férfi a 2022. augusztus 29. és 2023. szeptember 8. napja között, pontosan meg nem határozható időszakban lopás szándékával megjelent Csapi egyik zártkertjében, ahol más területéről 303 darab karácsonyfának nevelt nordmann fenyőt, lucfenyőt és ezüstfenyőt gallyazott le, majd a gallyakat kötegelve a közeli út mellé helyezte el.

A lopott és szállításra összekészített, hozzávetőleg 3205 kilogramm tömegű, 842.671 forint értékű fenyőgallyat a férfi egy nemesvidi ismerősének értékesítette, majd tehergépkocsira rakodva elszállíttatta. A lopási kár a nyomozás során nem térült meg.


A Nagykanizsai Járási Ügyészség a cselekményt beismerő férfivel szemben lopás bűntette miatt emelt vádat.