A 64 éves férfi 2021. május közepén egyik rokonánál töltött néhány napot Ópusztaszeren, amikor annak kutyája lefialt. A feltételezett elkövető a hat kölyköt egy állateledeles zsákba helyezte, bántalmazta, majd a csomagot a település egyik buszmegállójának kukájába tette. A bajbajutott kicsikre 2021. május 19-én délután találtak rá. Addigra öten már nem éltek, a hatodik pedig az állatorvosi segítség ellenére, később szintén elpusztult – derül ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Az ópusztaszeri körzeti megbízott az adatgyűjtés és tanúkutatás során, a bejelentéstől számított 24 órán belül megállapította a feltételezett elkövető kilétét. A férfit elfogták és előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra, ahol állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A bűncselekmény elkövetését elismerte.

Néhány napja írtunk hasonló esetről, akkor a felderítést maga az elkövető könnyítette meg akaratán kívül.

Indexkép: pixabay (illusztráció)