Henye kunkor

Henye kunkor a Csanádi puszták részterületén, a Nagy-Zsombék mocsarában – fotó: Szász Bence/ kmnp.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park több területén is megjelent a henye kunkor névre hallgató, védettnek számító növény. A nevéhez híven valóban kunkori, 5-20 cm-es, amely a nyár közepén, július derekán apró, fehér virágokat bont. Nevében a henye pedig arra utal, hogy leginkább a földön elfekve érzi jól magát.

Ebben a térségben eddig nem volt látható, Magyarországon ezidáig csak szorványosan ismerték, főleg a Tiszántúlon, a Hortobágyon él, de a közelmúltban találkozhattunk vele a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó és Kígyósi-puszta egyes területein is.

Ezért különleges, hogy most a Montág-puszta nyugati részén található mocsárnál két foltban, több száz egyedszámmal is megjelent. Idén tavasszal hosszú ideig nyílt víz borította az említett területet, a nemzeti park szakértői ennek tulajdonítják a növény felbukkanását, mivel az az iszapfelszíneket kedveli leginkább.