Folytatódott a drágulás az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piacán, miután az elmúlt hónapban a gabonafélék és a tejtermékek iránt erős volt a kereslet – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

FAO élelmiszerár indexe 1,2%-kal emelkedett október óta és ezzel új, több mint 10 éves csúcsot döntött. A mutató, ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi, 27,3%-kal volt magasabban az egy évvel ezelőtti szintjéhez képest.

A FAO tejtermék árindexe vezette a novemberi drágulást 3,4%-os növekedésével. A vaj és tejpor iránt továbbra is erős az importkereslet, ahogy a legnagyobb vásárlók bebiztosítani igyekeznek magukat a piac szűkülését várva.

aratás

Búzát aratnak Oroszországban. Fotó: ©FAO/Maxim Zmeyev

A gabonafélék árindexe 3,1%-kal drágult 23,2%-kal túlszárnyalva az egy évvel korábbi értékét. Ezen belül is mérsékelten nőtt a kukorica exportára, a rizsé stabil maradt, ám a gabona a 2011 tavasza óta mért legmagasabb szintjét érte el. A növekedés tükrözte az erős keresletet és a szűk kínálatot, főként a magas minőségű búzánál, továbbá az aggodalmakat a kéretlen ausztrál esőzések és az oroszországi exportszabályozás esetleges változásai miatt.

A cukorárak 1,4%-kal emelkedtek novemberben, így a mutató 40%-os éves növekedést ért el. A drágulás fő oka a magas etanol árak, amin kicsit tompított a bőséges utánpótlás Indiából és a cukorexport jó kilátásai Thaiföldről.

Októberi rekordja után a növényi olajok árindexe 0,3%-kal csökkent a szója- és repceolaj, illetve a nyersolaj alacsonyabb ára okán. A nemzetközi piacokon a pálmaolaj ára stabil maradt.

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan, a FAO által nyomon követett húsfélék árindexe tovább csökkent (-0,9%). Befolyásolta a helyzetet Kína mérsékel kereslete a sertéshús iránt, míg a birkahús ára erősen zuhant Ausztrália nagy exportkészletei miatt. A marha- és baromfihús ára jórészt változatlan maradt.

gabona

Növekedést prognosztizálnak a gabonafelhasználásban - Fotó: pixabay.com

Rekord a gabonatermelésben

A legújabb Gabonakészletek és -kereslet gyorsjelentés szerint a világ gabonatermelése idén eléri a 2 791 millió tonnát és így a 0,7%-os éves növekedéssel új rekordot dönt. 2020-hoz képest a szemestermények és a rizs kibocsátása nőhet (1,4%-kal, illetve 0,9%-kal), míg a búzáé 1%-ot csökken.

Szintén növekedést prognosztizálnak a gabonafelhasználásban (1,7%), ami elérheti a 2 810 millió tonnát. A FAO előrejelzése szerint a 2021–2022-es szezonban a gabonafélék globális kereskedelme 0,7%-kal bővül és meghaladja a 480 millió tonnát. Ezen belül a búza nemzetközi kereskedelme 2,2%-kal nő, a szemesterményeké csökken.

Afrika

Globálisan 44 ország (köztük 33 afrikai, kilenc ázsiai és kettő latin-amerikai és karibi térségbeli) azonnali élelmezési segítségre szorul - Fotó: pixabay.com

Problémák a növénytermesztésben a nehéz helyzetű országokban

Konfliktusok és aszály súlyosbítják az élelmezési helyzetet a világ számos pontján, főként Kelet- és Nyugat-Afrikában – olvasható a ma megjelent a termelési kilátásokat és az élelmezési helyzetet elemző jelentésben. A FAO becslése szerint globálisan 44 ország (köztük 33 afrikai, kilenc ázsiai és kettő latin-amerikai és karibi térségbeli) azonnali élelmezési segítségre szorul.

A negyedévente megjelenő összefoglaló friss információkkal szolgál a jövő évi várható gabonatermésről is, 2%-os növekedést valószínűsítve a fejlett és 0,1%-os zsugorodást a fejlődő országokban. Az alacsony jövedelmű élelmiszerhiányos országok esetében a termés akár 2,4%-kal is kisebb lehet az ideihez képest, különösen a Közel-Keleten és Kelet-Afrikában.