Felértékelődik a hagyományos agrártudás, amely pontos ismerete és alkalmazása nélkül sem a precíziós gazdálkodás, sem az agrárdigitalizáció gyakorlati megvalósítása nem lehet hatékony – mondta Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora a PREGA Precíziós Gazdálkodási Webinárium-sorozat Szántóföld és agráradat témanap megnyitóján, amelynek helyszínét az egyetem biztosította.

A webinárium teljes hosszában visszanézhető itt.

Dr. Gyuricza Csaba

Dr. Gyuricza Csaba a tavalyi budapesti ECPA konferencián – Fotó: Agroinform.hu

1. Az agrárdigitalizáció a versenyképesség kulcsa

Kiemelte, hogy digitalizáció évtizedében vagyunk és a versenyképesség alapvető kritériuma, hogy a gazdálkodók a legkorszerűbb ismereteket alkalmazzák a gyakorlatban, ehhez pedig elkerülhetetlen a digitalizáció és a precíziós gazdálkodás.

Dr. Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy adat nélkül nincs agrárdigitalizáció, adat nélkül nincs precíziós gazdálkodás, viszont az adatot a szakma, az agrárium, az élelmiszertudományok, valamint a mezőgazdaságtudományok szolgáltatják.

2. A mezőgazdasági adat érték

Dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági adat ugyanolyan érték, mint a föld és az állat. A gazdálkodóknak ezt érteni kell.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy 2020-ban volt egy agrárcenzus, ahol megkérdezték az agráriumban dolgozókat, valamint a mezőgazdasághoz kötődőket, hogyan viszonyulnak a precíziós gazdálkodáshoz, a digitalizációhoz. Több mint 120.000 résztvevő azt mondta, hogy a termelésükhöz nincs szükségük ilyen típusú információkra. Ebből az látszik, hogy amíg az agráriumban dolgozó szakemberek egy része tudja, az adat és az abból keletkező információ kincs, ugyanakkor van egy széles réteg, akinek meg kell mutatni, hogy az adat számára is érték, neki is vagyonelem. Az Agrárminisztérium két fő pillérrel támogatja a szemléletformálást.

Májusban jön a PREGA Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás!

Időpont: 2022. május 11-12.
Helyszín: Aquaworld Kongresszusi Központ, Budapest + élő online közvetítés

Vedd meg a jegyed már most!
www.prega.hu

Szervezők:
Agroinform.hu, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Főtámogató: AXIÁL Kft.
Kiemelt szakmai támogató: KITE Zrt.

Dr. Feldman Zsolt

Dr. Feldman Zsolt – Fotó: Fekete István/Agrárminisztérium

3. A fejlődés adatokkal igazolható

Dr. Feldman Zsolt részletezte, hogy a gazdálkodóknak a tevékenységükkel kapcsolatban rengeteg adatot kell feltölteni a különböző rendszerekbe, ezért maguk is rendelkeznek adatokkal. Sokszor csak az a tudás hiányzik, hogy ő maga ezeknek az adatoknak a segítségével hogyan tudná jobbá, eredményesebbé tenni a gazdálkodását.

Emellett az európai uniós agrárpolitikai reformot követően Magyarországnak be kell mutatnia hogyan és miképpen fejlődik üvegházhatású-gázkibocsátás csökkentésben, talajállapot javításban, növényvédőszer kijuttatásban, és ez csak akkor kimutatható, hogyha a gazdálkodóktól származó információk ezt megalapozzák.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy mindenkinek arra kell készülni, hogy az adatszükséglet erősödni fog a jövőben. Cél, hogy a gazdálkodók egyszerűen szolgáltathassanak adatot és számukra hasznos információkat kapjanak vissza. Ehhez kapcsolódik a második pillér, hogy gazdálkodók olyan eszközöket használjanak, amelyek alkalmasak a szükséges adatok keletkeztetésére. Ennek ösztönzését szolgálja a precíziós pályázat.

Dr. Feldman Zsolt közölte, hogy a pályázatra a 212 milliárd forint értékben, több mint 6900 géphez kapcsolódó támogatást igényeltek. A már megítélt támogatások mértéke meghaladja a 88 milliárd forintot.

Lantos Gergely az Agrárminisztérium főosztályvezetője ismertette, hogy a pályázóknak folyamatosan érkeznek az értesítések és adott esetben felhívások hiánypótlásra, hogy a gazdálkodók minél hamarabb el tudják kezdeni a beruházásokat. A beadott pályázatok majdnem a fele olyan helyspecifikus, precíziós munkavégzésre alkalmas munkagép, amely nagyobb műveleti pontossággal dolgozik, mint a jelenlegi gépparkjuk, vagy a növényvédelmet, a mechanikai gyomirtást szolgálja.

traktor

A mezőgazdasági adatoknál a térbeliség kulcsfontosságú, akárcsak a helyi adottságok ismerete – Fotó: Agroinform.hu

+1 Csak a megbízható, hiteles adatra építhető a jövő

A webinárium "Precíziós pályázat" megvalósítás, valamint az Agrárdigitalizációs és agráradat kerekasztal beszélgetésein az adat és az információ viszonyát elemezték a résztvevők. Mindenki szükségesnek látta a gazdálkodók szemléletformálását, amelynek a legjobb és szinte egyetlen módja az adatalapú precíziós gazdálkodás előnyeinek és gyakorlati megvalósíthatóságának bemutatása, valamint a képzés. Ugyanakkor az a téma sem volt tabu, hogy a beérkezett adatok sokszor keltenek bizonytalanságot a gazdálkodókban, hiszen másik adatsorok vagy éppen a saját tapasztalataiknak ellentmondanak. Többen felhívták a figyelmet hogy a mezőgazdasági adatoknál a térbeliség kulcsfontosságú, akárcsak a helyi adottságok ismerete.

Okner Péter (AgroVIR Kft) Hogyan segítheti döntéseimet a közösségi adat? című előadása is az adat és adatminőség fontosságát járta körül, míg Vázsonyi László (VulcanAgro Kft.) Inputanyagárak, technológiaváltás című előadásában az imputanyagár robbanás jelenlegi és várható következményeiről beszélt.

A PREGA Precíziós Gazdálkodási Webinárium-sorozat előadásaihoz itt lehet csatlakozni!

Partnereink

KIÁLLÍTÓ-, ELŐADÓ-, SZAKMAI- ÉS MÉDIAPARTNEREINK AZ ALÁBBI VÁLLALKOZÁSOK, SZAKMAI SZERVEZETEK, OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÉPVISELŐI. KÖSZÖNJÜK EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET!

4iG Nyrt. – ABZ Drone Kft. – Agrárközgazdasági Intézet – Agrárminisztérium – Agrárszektor – Agri CS Magyarország Kft. – Agrofeed Kft. – AgroNapló – AgroFórum – AgroPilot Kft. – Agrosentinels Kft. – Agrotec Magyarország Kft. – AgroVIR Kft. – AXIÁL Kft. – Bank Guttman – BASF Digital Farming GmbH (Xarvio) – Bayer Hungária Kft. – Bedrock Farm – Bugaci Aranykalász Zrt. – Capriovus Kft. – Creatiger Kft. – Debreceni Egyetem – Detectology Kft. – Digitális Agrárakadémia Projekt (Szent István Egyetemi Kiadó és Üzemeltető Kft.) – Digitális Jólét Program – Digitális Termelői Piac Nonprofit Kft. – Drem Kft. – Drón Koalíció – DSM Nutritional Products Hungary Kft. – DUPLITEC Kft. – DYNTELL Magyarország Kft. – Eurofins Agroscience Services Kft. – Evo Farming Kft. – Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) – FMC Agro Hungary Kft. – Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) – GrECo Hungary Kft. – HÁRI TECH Kft. – Holland Nagykövetség – Holstein Genetika Kft. – Horizont Média (Agrárágazat – Mezőhír - Gépmax) – HRP Europe Kft. – Iconic Drone Kft. – IKR Agrár Kft. – ISM Technology Kft. – KABAGRO Kft. – Kertcenter Kft. – KEVE Zrt. – KITE Zrt. – Lechner Tudásközpont – Ledium Kft. – Magtár Kft. – Magyar Államkincstár – Magyar Kukorica Klub – Magyar Növényvédelmi Szövetség – Magyarok Kenyere Program – Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület – Market Insight Kft. – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ)  – Mezőgazdasági Eszköz,- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) – Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) – Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. – Mezőhír – Miskolci Egyetem – MouldTech Systems Kft. – Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)  – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – Nowton Kft. Nyíregyházi Egyetem, Műszaki és Agrártudományi Intézet – Óbudai Egyetem – Országos Meteorológiai Szolgálat – Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézet – Pannónia Bio Zrt. – Pessl Instruments GmbH (Metos Magyarország Kft.) – PlantaDrone Kft. – PlantCT Europe Zrt. – Portfólió – Precision Planting LLC – Sauska Borászat – Senit Kft. – Széchenyi István Egyetem – Serket Kft. Simplexion Informatikai Kft – Stallprofi Magyarország Kft. – Szegedi Tudományegyetem – Systo Kft. – Swissparts Hungary Kft. – T-MARKT Kereskedőház Kft. – Tomelilla Kft. – Tungsram Operations Kft – Unitrade'94 Kft. – Vaderstad Kft. – Valkon 2007 Kft. – VulcanAgro Kft. – WohnderDrone Kft.