Piszván Ede és fia Piszván Zsolt azon boros gazdák köré tartoznak, akik vallják: a bornak nevében kell hordoznia a zászlós jelzőt és nem járható az az út, hogy megelégedjünk a középszerűséggel. Minden kategóriában csúcsot kell alkotni. Ugyanis az elegancia és a fogyaszthatóság nem mondhat ellent egymásnak.

- Azt, hogy az európai piacon a boraink hol találnak gazdára, ebben az ügyben elég sok negatívumot tapasztalok, amelyen lehetne javítani, de még nem történt semmiféle igazán markáns előre lépés. Amennyire jó borok vannak Magyarországon, annyira rossz a magyar bor marketingje. Összefogott és előre megtervezett marketingre lenne szükség és ha most elkezdjük, akkor még legalább tíz évre lenne szüksége a magyar bornak, hogy igazán elfogadottá váljon és megérdemelje azt az elismertséget, amit valamikor a XIX- XX. században fordulójakor megszerzett.