Hogy valójában 2020 után mi várható a bioetanolra Európában, és mennyire nyitott a világ a bioüzemanyagokra, erről beszélgettünk Reng Zoltánnal, a bioetanol gyártásáról is ismert Hungrana Kft. vezérigazgatójával.

A párizsi klímaegyezmény keretében a világ majd minden országa célul tűzte ki, hogy a klímaváltozás ellen érdemi intézkedéseket kezdeményez. Ennek keretében vállalták, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását redukálják. Ennek egyik meghatározó területe a fosszilis üzemanyagok csökkentése, melyek egyik érdemi alternatívája a bioetanol és biodízel alapú üzemanyagok. Hosszú távon már más megoldások is szóba jöhetnek (pl.: elektromos autózás), de technológiai és infrastrukturális okokból ezek elterjedése lassú. Az egyes elemzések 2040-re jósolják ezen technológiák tömeges elterjedését.

Emiatt a meghatározó fejlett (pl.: USA) és fejlődő országban (pl.: Kína, Brazília) állami támogatásokkal, illetve szabályozással segítik a bioetanol és biodízel alapú üzemanyagokat. Ezzel egyrészt érdemben járulnak hozzá az ÜHG csökkentéshez, másrészt segítik a mezőgazdasági termelőket. Mind a két szempont fontos.

A biodízel közel 60%-os és a bioetanol akár 70% feletti ÜHG megtakarítást jelent a fosszilis üzemanyagokhoz képest. Emellett jelentős és stabil piacot biztosít a termelőknek. Mondani sem kell, hogy egy olyan időszakban, amikor a korábban együttműködő nagyhatalmak kereskedelmi háború szélére sodródtak, akkor a kiszámítható stabil piac a világ valamennyi termelője számára különösen fontos értékkel bír.

Reng

Reng Zoltán: "A bioüzemanyagok egyrészt érdemben járulnak hozzá az ÜHG csökkentéshez, másrészt segítik a mezőgazdasági termelőket."

Uniós szinten jelenleg vita van a szabályozás felülvizsgálatának irányáról, azonban tagállami szinten egyre többen ismerik fel, hogy mennyire fontosak lehetnek a bioüzemanyagok. Erre a legjobb példa, hogy Európában egyre több országban vezetik be azt az E10 nevet viselő üzemanyagot, melyben 10% a részaránya a bioetanolnak. Az E10 jelenleg Belgiumban, Finnországban, Franciaországban és Németországban áll rendelkezésre, de a közel jövőben Hollandiában is elérhető lesz az autósok számára. Franciaországban évről évre növekszik a benzinpiaci részesedése, Finnországban a benzineladások 2/3-át az E10 adja – mondja Reng Zoltán.

Mivel ez az üzemanyag megfelel az EU által hatályban lévő Megújuló Energia irányelvnek és Üzemanyag Minőségi irányelv szabályozásnak (1 liter konkrét üzemanyagnak 6% ÜHG megtakarítást kell elérnie), és a tagállamok megújuló energiaforrásokra vonatkozó kötelezettségeiket sikerrel akarják végrehajtani, így várhatóan egyre nagyobb teret hódíthat majd a magasabb bioetanol részarányt tartalmazó üzemanyag – teszi hozzá a szakember.

De hogyan is készül a bioetanol?

A megújuló etanol szinte kizárólag Európában termesztett gabonafélékből, például kukoricából állítható elő, és gyártása során a megmaradt melléktermékből magas fehérje- és nyersrost tartalmú állati takarmány gyártható. A bioetanol fenntarthatónak minősül, hiszen

70% az üvegházhatást okozó gázok megtakarítása a fosszilis benzinnel szemben.

Az Európában értékesített legtöbb benzin már tartalmaz etanolt.

Az Európai Unió 10 legnagyobb bioetanol-gyártó országa között szerepel Magyarország, a Hungrana Kft. a második legtöbb bioetanolt előállító gyár hazánkban. Különös jelentőséggel bír tehát hazánk számára minden szabályozás, uniós döntés, mely a bioüzemanyagok jövőjét érinti, hiszen

a kukoricatermelők számára mi biztos piacot jelentünk, tudják, hogy a megtermelt alapanyagot van hova értékesíteni.

Hungrana

A Hungrana Kft. a második legtöbb bioetanolt előállító gyár hazánkban

Stabil partnerkapcsolataink, a gazdákkal folytatott folyamatos párbeszéd értelmében úgy véljük, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a bioüzemanyagok jövőjét tekintve milyen döntés születik Brüsszelben a 2020-tól életbe lépő szabályozásra vonatkozóan, és az is nagy kérdés még, hogy mekkora döntési hatáskört hagynak majd a tagállamoknak.

Számunkra nagyon előremutató, hogy egyre több országban kapható már és egyre több üzemanyaggyártó vállalat portfoliójában megjelent az E10, mely 10%-ban tartalmaz bioetanolt, és mely az európai benzines gépjárműpark 90%-ával kompatibilis. Véleményem szerint az unió által meghatározott célok eléréséhez elengedhetetlen a bioüzemanyagok, a bioetanol bevonása a közlekedésbe.

Az éves magyar kukoricatermelésből (8-9M tonna) a Hungrana közel 1,2 millió tonna kukoricát vásárol fel, amennyiben az E10 bevezetésre kerülne, akkor ez a mennyiség növelhető lenne. Ezzel párhuzamosan az állattartók számára is nagyobb mennyiségben tudnánk magas fehérje tartalmú takarmányt előállítani – összegzi a vezérigazgató.

Érdemes tudni, hogy az üzemanyagokban az etanol részarányának növelése milyen előnyökkel járhat.

• A megújuló etanol benzinbe való keverése csökkenti az ÜHG kibocsájtást.
• Európa közlekedési ágazatának szén-dioxid kibocsájtása csökken
• A légszennyezettség csökken
• A 2020-ra kitűzött célhoz közelebb kerülünk
• 20% -os ÜHG-kibocsátás-csökkentés 1990-hez képest
• 20% -os energiahatékonyság-növelés
• 20% megújuló energia az európai energiaszerkezetben
• Növekvő kukoricafelhasználás hazánkba, vagyis kevesebbet kell nagy távolságokra elszállítani – ÜHG megtakarítás, GDP növekedés
• Növekvő magas fehérjetartalmú takarmány, így csökkenthető a GMO szója import