Jó a minősége, elfogadható a mennyisége az idei búzatermésnek. A helyzetet azonban nehezíti, hogy a magtárakban még a tavalyi termésből is több tízezer tonnát tárolnak. A Soroló Orosházán készített helyzetképet.

aratás

fotó: Shutterstock

Az idei évben kevesebb a közfigyelem irányul a vízgazdálkodásra, ugyanis ellentétben az elmúlt három esztendővel, elegendő mennyiségű eső esett a tavaszi hónapokban. Sőt, két-három jelentős mennyiségű esővel az őszi betakarítású növények is "célhoz érhetnek". Németh Tamás akadémikus szerint Magyarországon nem kell attól tartani, hogy az időjárás átalakulása miatt a mostani, vagy a következő generációnak le kell mondania egyes haszonnövények termesztéséről. De az éghajlat változásra folyamatosan készülni kell.