A jövő kétségtelenül az okos és hatékony megoldásoké, a pazarlást pedig a körforgásos gazdasági modellre való átállással előzhetjük meg. Erre mutat példát az energiatermelésben keletkező hamu mezőgazdasági felhasználása is.

A hamualapú talajkondicionálók használatával a talaj javításán túl a gazdák pénzt és műtrágya-használatot takaríthatnak meg. Az Agrohamu és Fitohamu termékek kapcsán Lenti Ákos agrármérnökkel, a Pannon-Biomassza Kft. kereskedelmi vezetőjével beszélgettünk.

Lenti Ákos agrármérnök, a Pannon-Biomassza Kft. kereskedelmi vezetője – fotó: Pannon-Biomassza Kft.

A Pannon-Biomassza Kft. Agrohamu és Fitohamu akciót indított, mit lehet tudni róla?

– A Pannon-Biomassza Kft. megvásárlásra kínálja a pécsi és szakolyi erőművekben keletkező Agrohamu és Fitohamu talajkondicionáló termékeit. A pécsi és szakolyi erőmű évente közel 20-20 000 tonna hamut szolgáltat. A termékekből az erőműveknél 1 500 forintos raksúly tonna áron lehet vásárolni ömlesztett kiszerelésben, ami valójában azt jelenti, hogy a termékhez fuvarköltségen lehet hozzájutni, hiszen a 2023-tól induló Agro-ökológiai Program (AÖP) keretében a termékeink használata vásárlóinknak az előzetes kalkulációk alapján 80 eurónyi támogatás lehetőségét biztosítja hektáronként. Mindezek mellett a Nébih engedélyezett termésnövelő anyagok listáján ajánlásként, termékeink szerepelnek.

agrohamu

A biomassza tüzelése során keletkező hamu értékes melléktermék, ami kiválóan hasznosítható a mezőgazdaságban – fotó: Pannon-Biomassza Kft.

Pontosan mire használhatók ezek a termékek?

– Az Agrohamu és Fitohamu biomassza alapú talajkondicionáló készítmények. Az energiatermelésben biomassza tüzelése során hamu keletkezik, amely valójában egy értékes melléktermék és kiválóan hasznosítható a mezőgazdaságban. Mivel jelentős mennyiségben tartalmaz a szántóföldi kultúrák számára felvehető formában jelenlévő fontos makroelemeket, mint pl. a foszfor, kálium és kalcium, továbbá mikroelemek is megtalálhatók benne, amelyek közül egy közismerten fontosat is kiemelnék, mint a réz, ami az eredményes gabonatermesztésben bír jelentőséggel. A hamutermékeink így hozzájárulnak a talaj tápanyag-ellátásához. További fontos tulajdonsága a hamunak, hogy a lúgos kémhatása révén (pH: 10-13) a savanyú talajok pH-ját javítja, ezáltal a talajban lévő tápanyagok felvehetőségét érdemben növeli. Fontos tudnivaló, hogy a talajkondicionálóink javasolt dózisa, szántóföldi kultúrák esetén hektáronként 10-20 tonna. A kijuttatása műtrágyaszóró géppel történik.

biomassza hamu körforgás

A pazarlást a körforgásos gazdasági modellre való átállással előzhetjük meg – forrás: Pannon-Biomassza Kft.

Mi a különbség a pécsi és a szakolyi termékek között?

– A felhasználás szempontjából érdemi különbség nincs közöttük, az eltérés pusztán abból fakad, hogy a pécsi és szakolyi erőművek biomassza alapú tüzelőanyag keveréke némileg eltér egymástól. Mind az Agrohamu és a Fitohamu is jelentős mennyiségben tartalmaz értékes tápanyagokat, amelyek pontos összetétellistáját, minőségi jellemzőit és forgalomba hozatali engedélyeit az érdeklődők megtalálják a Pannon-Biomassza Kft. honlapján.

Hogyan lehet hozzájutni ezekhez a termékekhez?

Az érdeklődők telefonon is elérhetnek bennünket, keressék Horváth Gábort a 20 283 8476-os, vagy jómagam a 20 230 4588-as számon.

Megkérdeztünk három gazdát, aki már használta, mi a tapasztalata?

Azért használom régóta a hamutermékeket, mert kimutatható módon javították a talaj minőségét. Egerágon 30 hektárnyi területemen a korábban 4,6-4,9-es pH-értékű talaj 5,3-ra javult, míg Peterden az eredetileg 4,5-4,8-as értékek 5,5-re emelkedtek a készítmények használatának köszönhetően. A jó tapasztalatok miatt a 2024-es szezonban is folytatni fogom az Agrohamu használatát.”

Horváth Norbert, AgroCore Kft.

„Évek óta használom az Agrohamu készítményt, ami hatására jelentősen javult a talaj szerkezete. A termék alkalmazása segíti a vízgazdálkodást, a talajéletet, sőt a benne található foszfort és káliumot beszámítva a tápanyaggazdálkodási tervbe, jelentős megtakarítás érhető el a műtrágyaköltség tekintetében.”

Hóman István, Hajós

„Immár 4-5 éve használom az Agrohamut Baranya vármegye déli és Pécs környéki részein. Az elmúlt időszakban szemmel láthatóan javult a talajszerkezet, hiszen a savanyú talajok indikátornövényének számító mezei zsurló állománya visszahúzódik a termékkel kezelt területeken.”

Dittrich János, Baranya-Szalma 2012 Kft.

pannon-biomassza