A beszélgetés során többek között elhangzott:

  • A koronavírus-járvány megváltoztatta a fogyasztók viselkedését. A lakosság – főleg a tavaszi hullám idején – kerülte a bevásárlóközpontokat, ez sok lehetőséget adott és ad a lakóhelyekhez közeli hazai kereskedelemnek. A kisebb boltok új vevőkörrel bővültek, igyekezni kell őket megfelelő színvonalon kiszolgálni és megtartani.
  • A kistelepüléseken működő boltok fennmaradásának egyik záloga, hogy azok reagálni tudjanak a vásárlói igényekre és azok változásaira. Lehetőséget adhat a fennmaradásra, megerősödésre a tevékenységi kör bővítése: például ha kihasználnák az online kereskedelem erősödését, és futárszolgálatok átvevő pontjaként is üzemelnének: a vásárlók a csomag átvételét összekötnék a bevásárlással.

A kistelepüléseken működő boltoknak lehetőséget adhat a fennmaradásra a tevékenységi kör bővítése – fotó: MTI

  • A kistelepülési boltok infrastruktúrájának fejlesztéséhez állami szerepvállalás szükséges, ugyanis a beruházások – az itt jellemző árbevétel mellett – nehezen, vagy egyáltalán nem térülnek meg.
  • A járvány hatásai között említhető még, hogy nőtt a bizalom a hazai termékek iránt, ezt a hullámot érdemes lenne meglovagolni. Ehhez azonban a védjegyek terén is átláthatóságra lenne szükség.
  • Idén novemberben érzékelhető volt némi árbevétel-növekedés a kereskedelem szereplőinél, az azonban egyelőre még nem látható, hogy korábban elmaradt vásárlásaikat pótolják a fogyasztók, vagy a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt a megszokottnál korábban kezdődött el a karácsonyi bevásárlási szezon.

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi videón: