Nem kellett ehhez jósnak lenni

Lehetett ezt látni előre, sokan figyelmeztettek rá, hogy kisebbfajta csődhullám következhet 2022-ben a kiskereskedelmi egységek világában, főképp az esztendő második felében - számolt be róla a portfolio.hu. Ezzel szemben talán senkit sem lep meg, ha

Minden idők egyik legsötétebb eseményekkel tarkított évében a súlyosbodó problémák mellett már az első félév is kedvezőtlenül alakult, a KSH adatai szerint több mint 2000 kiskereskedelmi egység zárt be hat hónap alatt.

Már az első félév is kedvezőtlenül alakult, a KSH adatai szerint több mint 2000 kiskereskedelmi egység zárt be hat hónap alatt. Kép: Unsplash

Már az első félév is kedvezőtlenül alakult, a KSH adatai szerint több mint 2000 kiskereskedelmi egység zárt be hat hónap alatt. Kép: Unsplash

A fő probléma idén az összeadódó nehézségekből származik, egyfajta akkumulált hatás érvényesül, amit már szinte lehetetlenség kigazdálkodni. Mindeközben a piacot a munkaerőhiány is sújtja, és idén a kormány a KATA évközbeni megszüntetése mellett - ami önmagában is 50 ezer vállalkozás megszűnését eredményezte - 20 százalékkal emelte a minimálbért is, a boltbezárások magas számából következtetve számottevően túlterhelve a túlélés vörös vonalán túlra tolva számos szektort. Mindemellett az általános felfelé ívelő és csúcsokat döntögető árspirálok miatt nőttek a beszerzési árak, melyet részben mindenki kénytelen volt a vásárlókra hárítani.

Az üzleti energiaárak 15-20-szoros emelkedése pedig olyan mint a költségvetési számok: hallja az ember az ezermilliárdokat, de felfogni az összegek nagyságát megfelelő rutin nélkül nem egyszerű feladat. Főképp talán azok számára nem az, akik megkapták az említett, felsokszorozott számlákat.

Mindeközben a piacot a munkaerőhiány is sújtja, és idén a kormány a KATA évközbeni megszüntetése mellett - ami önmagában is 50 ezer vállalkozás megszűnését eredményezte - 20 százalékkal emelte a minimálbért is, a boltbezárások magas számából következtetve számottevően túlterhelve a túlélés vörös vonalán túlra tolva számos szektort. Kép: Unsplash

Mindeközben a piacot a munkaerőhiány is sújtja, és idén a kormány a KATA évközbeni megszüntetése mellett - ami önmagában is 50 ezer vállalkozás megszűnését eredményezte - 20 százalékkal emelte a minimálbért is, a boltbezárások magas számából következtetve számottevően túlterhelve a túlélés vörös vonalán túlra tolva számos szektort. Kép: Unsplash

Elszálló árak, csődhelyzetbe tolt kis boltok

Az élelmiszerárak hazánkban több mint 40 százalékkal emelkedtek, ami konkrétan európai rekord, sehol másutt nem szembesült ezzel a lakosság. A bevezetett árstop rendszere a végfelhasználót ugyan védi, de ezzel a kormány a kiskereskedelem szereplőivel fizetteti ki a védett termékek stopos ára és a piaci ár különbözetét, vagyis gyakorlatilag ezek a vállalkozások védik meg a fogyasztókat az áremelkedéstől. Ezt természetesen a kisebb szereplők nem bírják kigazdálkodni, így ők könnyedén csődhelyzetbe kerülhetnek, mivel a szűkebb termékskálájuk miatt

Egyszerűen nincs min eloszlatni a semmiből váratlanul a nyakukba kapott szociális közteherviselés költségeit.


Ha mindez nem lenne elegendő az aranylövéshez, ott vannak még a kormány által kivetett különadók is, bár ezek hatásait inkább a nagyobb méretű boltláncok érzik meg - írja a portfolio.hu elemzésében. Pusztán az első féléves KSH adatok aloapján már elmondható, hogy

Magyarországon soha nem volt még ilyen kevés kis bolt, a számuk beesett 110 ezer egység alá. És akkor hol vannak még a második félév KATA törléssel és további árstoppokkal felgonoszított adatai?

A portfolio szerint a 2084 bezáró bolt közül:

  • közel 450 volt élelmiszer és italbolt,

  • 180 zöldséges,

  • közel 400 ruhabolt

  • és csaknem ugyanennyi iparcikkes üzlet

  • valamint 150 használtcikkes üzlet zárt be.

Ha semmi más nem történik, csak az első féléves trendek folytatódnak és nem súlyosbodik a helyzet (ami valószínűleg pusztán a fantasztikum világába tett gondolatkirándulás), akkor is több mint 4000 kiskereskedelmi egység zár majd be 2022-ben. A mögöttünk álló években a boltbezárások száma jellemzően 2500-3500 között alakult, ennek jó eséllyel a duplája várható.

Ha semmi más nem történik, csak az első féléves trendek folytatódnak és nem súlyosbodik a helyzet (ami valószínűleg pusztán a fantasztikum világába tett gondolatkirándulás), akkor is több mint 4000 kiskereskedelmi egység zár majd be 2022-ben. Kép: Unsplash

Ha semmi más nem történik, csak az első féléves trendek folytatódnak és nem súlyosbodik a helyzet (ami valószínűleg pusztán a fantasztikum világába tett gondolatkirándulás), akkor is több mint 4000 kiskereskedelmi egység zár majd be 2022-ben. Kép: Unsplash

Könnyen jött, könnyen ment

Az sem bizonyult elegendő piaci felhajtóerőnek, hogy az év első felében emelkedő tendenciát produkált a kiskereskedelem forgalma, az átlagos nemzetgazdasági bérnövekedés meghaladta az inflációt és akadt néhány, a választásokhoz kapcsolódó, ilyenkor szokásosnak mondható egyszeri juttatás is, (szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj). A portfolio elemzése szerint az emberek ezeket a pénzeket hamar fel is élték. A Kép: UnsplashPortfolio megszólaltatta Vámos Györgyöt, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkárát is, aki elmondta, hogy

"az infláció további emelkedése és a rezsiköltségek növekedése olyan jelentősen csökkenti a vásárlóerőt, hogy sokan a tavalyinál alacsonyabb mennyiségben fognak tudni vásárolni".

Vámos Karácsony környékére várja az infláció csúcspontját, ami szerinte megengedi még a tavalyi év hasonló időszakos forgalmának elérését a kiskereskedelemben, de a növekedést már kizárja. Vámos azt is hozzátette, hogy a kiskereskedelmi boltok száma húsz éve van folyamatos csökkenésben, idén pedig begyorsul az eróziós folyamat. Az év második felében érkeznek majd meg a sokszorosára fújt energiaszámlák, amit szinte garantált, hogy sokan nem lesznek képesek kitermelni, de itt lép be a hat "első féléves" árstoppolt élelmiszer mellé a két legfrissebb, a tojás és a burgonya.

Vámos Karácsony környékére várja az infláció csúcspontját, ami szerinte megengedi még a tavalyi év hasonló időszakos forgalmának elérését a kiskereskedelemben, de a növekedést már kizárja. Kép: Unsplash

Vámos Karácsony környékére várja az infláció csúcspontját, ami szerinte megengedi még a tavalyi év hasonló időszakos forgalmának elérését a kiskereskedelemben, de a növekedést már kizárja. Kép: Unsplash

Nem csak a kis boltoknak fáj

ˇA portfolio idézi a Politico-nak nyilatkozó, egyik olyan nagy külföldi hátterű magyarországi kiskereskedelmi hálózat névtelenséget kérő illetékesét is, aki szerint a magyar kormány intézkedései alapján a kiszorításukra törnek:

"Ami jelenleg történik, az nem más, mint bizonyos vállalkozások szándékos kiszorítása a piacról."

A felpanaszolt szándékról hasonlóan vélekedik a többi nagy külföldi hátterű magyarországi kiskereskedelmi lánc is, így a német hátterű Aldi, Lidl és Penny Market, a francia Auchan, az osztrák Spar és a brit Tesco. „A magyar kormány által meghatározott körülmények között egyszerűen lehetetlen fenntartható módon nyereségesen működni, és a működést szabályozó vonatkozó törvény ellentétes az EU belső piacának alapelveivel” - idézte a portfolio.hu az említett láncok véleményét, akik felkérték az Európai Bizottságot is, hogy lépjen közbe.

Ami jelenleg történik, az nem más, mint bizonyos vállalkozások szándékos kiszorítása a piacról. Kép: Unsplash

Ami jelenleg történik, az nem más, mint bizonyos vállalkozások szándékos kiszorítása a piacról.Kép: Unsplash

Mindazonáltal, a kisebb boltok helyzete az igazán kétségbe ejtő, ők rövidebb nyitvatartásra kényszerülhetnek, kevesebb dolgozóval, vagyis várható egy leépítési hullám is - mondta el a portfolionak egy neve elhallgatását kérő szakértő.

Muszáj megemlíteni, bár valószínűleg a portfolio által tapasztaltakon ez idén már nem  sokat segít majd, hogy indul majd egy pályázat a kisboltok támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel néhány héten a Magyar falu program keretében, ahogy már mi is megírtuk és a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gyopáros Alpár elmondta. Szerinte: a lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik, nem csak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el.

A kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett, ezért a Magyar falu program folytatódik – jelentette ki a kormánybiztos.

(Forrás: Portfolio)