Az Mt által szabályozott munkaviszonytól egyszerűbb foglalkoztatási forma. Alkalmi és időszaki foglalkoztatásra használható, kevés adminisztrációval járó foglalkoztatási forma. A Munka törvénykönyvének (Mt) csak bizonyos, meghatározott pontjai vonatkoznak erre a foglalkoztatási formára.

Egyszerűsített foglalkoztatás keretében:

  1. alkalmi munkára
  2. mezőgazdasági,
  3. továbbá turisztikai idénymunkára lehet munkavállalót foglalkoztatni.

Az alkalmi munka

A munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesített, határozott időre szóló munkaviszony.

alkalmi munka

A minimálbér 2021-ben 7.700 Ft/nap – fotó: MTI/Balázs Attila

Az alkalmi munkára egy naptári napon a foglalkoztatott munkavállalók létszáma nem haladhatja meg

  • főállású személyt nem foglalkoztató munkáltató esetén az egy főt
  • egy főtől öt főig terjedő munkavállaló foglalkoztatása esetén a két főt
  • hattól húsz főig terjedő munkavállaló foglalkoztatása esetén a négy főt
  • húsznál több munkavállaló foglalkoztatása esetén a munkavállalói létszám húsz százalékát.

A napi alkalmi munkavállalói létszámkeretet a munkáltató a tárgyév napjaira egyenlőtlenül beosztva is felhasználhatja, de a fel nem használt létszámkeret a következő évre nem vihető át.

Az alkalmi munka közterhei

Alkalmi foglalkoztatás esetén a munkáltató által fizetett közteher minden foglalkoztatott napra munkavállalóként 1.000 forint. A közteher megfizetésével mentesül a munkáltató a társadalombiztosítási járulék, szakképzési hozzájárulás, egészségügyi hozzájárulás és rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alól. Nem kell Szja-előleget vonni.

A magánszemélynek nem kell jövedelmet megállapítania és bevallást benyújtania, kivéve- ha az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétele meghaladja az e foglalkoztatás naptári napjai száma és az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér 130 %-át, vagy ha részére garantált bérminimum jár, akkor a garantál bérminimum napibérként meghatározott összeg 130 %-át (e szorzat a továbbiakban: mentesített keretösszeg).

A minimálbér 2021-ben 7.700 Ft/nap, 130%-a 10.010 Ft/nap, a garantált bérminimum 10.070 Ft/nap, 130%-a 13.091 Ft/nap.

egyszerűsített foglalkoztatás

Mezőgazdasági idénymunka esetén a munkáltató által fizetett közteher minden foglalkoztatott napra munkavállalóként 500 forint – fotó: MTI/Balázs Attila

Mezőgazdasági idénymunka

A növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatba tartozó munkavégzés, továbbá a termelő, termelői csoport, termelői szervezet, illetve ezek társulása által a megtermelt mezőgazdasági termékek anyagmozgatása, csomagolása - a továbbfeldolgozás kivételével - feltéve, hogy azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot.

A mezőgazdasági idénymunka közterhei

Mezőgazdasági idénymunka esetén a munkáltató által fizetett közteher minden foglalkoztatott napra munkavállalóként 500 forint.

A koronavírus járvány miatti intézkedés

2020. december 31-ig a növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatba tartozó munkavégzés keretében megvalósuló alkalmi és idénymunka esetén az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvénytől eltérően a meghatározott éves időtartam legfeljebb száznyolcvan nap (százhúsz nap helyett) , valamint az alkalmi munka meghatározott havi időtartam legfeljebb húsz naptári nap (tizenöt nap helyett) lehet.

Turisztikai idénymunka

A kereskedelemről szóló törvényben meghatározott kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál végzett idénymunka, munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot.

A hivatkozott törvény értelmében kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenység az idegenvezetői tevékenység, a lovas szolgáltató tevékenység, a szálláshely-szolgáltatási tevékenység, a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység, valamint az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység.

Metszés

Amennyiben a munkavállaló kéri, az egyszerűsített munkaszerződést minden esetben írásba kell foglalni – fotó: MTI/Balázs Attila

A turisztikai idénymunka közterhei:

Turisztikai idénymunka esetén a munkáltató által fizetett közteher minden foglalkoztatott napra munkavállalóként 500 forint.

Általános feltételek

Ha a munkáltató és a munkavállaló alkalmi munkára és idénymunkára is létesít egymással munkaviszonyt, akkor ezek együttes időtartama sem haladhatja meg az évi 120 napot. Az a munkáltató, aki 300 ezer forintot, vagy ezt meghaladó összegű adótartozást halmoz fel akár az egyszerűsített foglalkoztatásból, akár az általános szabályok szerinti foglalkoztatásból származó adókból, egyszerűsített foglalkoztatásra nem jogosult mindaddig, míg adótartozását ki nem egyenlíti, eddig az időpontig nem alkalmazhatja kedvezményes közteher fizetési lehetőséget.

Amennyiben azt a munkavállaló kéri, az egyszerűsített munkaszerződést minden esetben írásba kell foglalni. Nem létesíthető egyszerűsített foglalkoztatásra munkaviszony olyan felek között, akik között a szerződés megkötésekor már a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény szabályai szerint létesített munkaviszony már fennáll.

Ha a munkaviszony eredetileg nem egyszerűsített foglalkoztatás céljából jött létre, a munkaszerződés nem módosítható annak érdekében, hogy a munkáltató a munkavállalót egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztassa. Nem létesíthető egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló jogviszony a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény 1. § e) pontjában, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott munkáltató által az alaptevékenységébe tartozó feladatai ellátására.

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkavégzés megkezdése előtt a munkáltatónak meg kell győződnie arról, hogy a munkavállaló a munka elvégzésére alkalmas, a munkavállaló esetleges testi vagy egészségügyi fogyatkozása a biztonságos munkavégzést és a munkavállaló testi épségét nem veszélyezteti.

idénymunkások szedik a dinnyét.

Alkalmi munkavállalónak a munkavégzés befejezésekor csak adóigazolást kell kiadni – fotó: MTI/Komka Péter

Milyen pótlékok illetik meg az egyszerűsített foglalkoztatottakat?

  • Az egyszerűsített foglalkoztatottnak jár 15%-os éjszakai pótlék (22 - 06) óra közötti munkaidőre, HA a munkavégzés ideje 22 - 06 óra között meghaladja az 1 órát.
  • Az egyszerűsített foglalkoztatottnak, a napi 8 óra feletti munkaidőre, az alapbéren felül 50% "túlóra pótlékot" is kell fizetni. (Kivéve több napos bejelentés, egyenlőtlen beosztás pl: egybefüggő 2 nap bejelentés 1. nap 12 óra , 2. nap 4 óra munka, átlagosan maximum 8 óra)
  • Boltokban, közértekben, stb..., ahol nem vasárnaphoz köthető a tevékenység vagy munkakör, 50%-os vasárnapi pótlékot kell fizetni.
  • Ahol nem vasárnaphoz köthető a tevékenység vagy a munkakör, a túlórára 50% "túlóra pótlékot" + 50%-os vasárnapi pótlékot is kell fizetni.
  • Ha pl.: étteremben fizetett ünnepen dolgozik egyszerűsített foglalkoztatott, akkor a fizetett ünnepi órákra 100% pótlék is jár.

Eltérés az Mt. szabályaitól

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén az Mt. előírásai közül többek között nem kell alkalmazni:

  • A munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése esetére a megkötött munkaszerződésben nem lehet hátrányos jogkövetkezményeket kikötni.
  • A munkavállaló nem köteles a munkaszerződést módosítani a munkavállaló kérésére.
  • A munkáltató a munkavállaló kérelmére munkájáról nem köteles írásban értékelést adni.- A munkaidő-beosztást nem kell előre közölni.
  • A munkáltató általi felmondást nem kell indokolni.

Igazolások kiadása

Alkalmi munkavállalónak a munkavégzés befejezésekor csak adóigazolást kell kiadni. Ez nem vonatkozik az idénymunka keretében foglalkoztatottakra, számukra a munkaviszony megszűnésekor ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó igazolásokat is. A kifizetett összegről szóló igazolásból ki kell derülni, hogy az összegből mennyi a rendkívüli munkavégzésért (túlóra), az ügyeletért, a készenlétért kapott összegnek. Ez utóbbi rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a jogviszony munkaszerződéssel jött létre.

Az egyszerűsített foglalkoztatás díjának kifizetése

Az egyszerűsített foglalkoztatás munkabérének kifizetésére az Mt. szabályai érvényesek, sem az Mt. sem az Efo tv. nem tartalmaz eltérő szabályokat.Így tehát a munkavállaló részére járó munkabért - eltérő megállapodás hiányában - utólag, legalább havonta egy alkalommal kell elszámolni. A munkabért a tárgyhónapot követő hónap tizedig napjáig ki kell fizetni. A munkaviszony hó közbeni megszűnésekor a munkabért a munkaviszony megszűnésének napján, de legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon kell kifizetni.

A fenti tájékoztató a leglényegesebb, általános szabályokat tartalmazza. Az ettől eltérő esetekben a könyvelővel érdemes egyeztetni.

Törökné Rácz Erzsébet
Mezőgazdasági adószakértő könyvelési üzletág vezető
Agrárközösség Kft.

Törökné Rácz Erzsébet

Mezőgazdaságban jártas könyvelőre van szükséged? Vedd fel a kapcsolatot az Agrárközösség könyvelési csapatával!