A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg. A kamara ezeket egy kiadványban foglalta össze, „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék” címmel, mely bárki által elérhető a NAK honlapján.

Sok területen sikerült jelentős előremozdulást elérni

A kamara öt esztendővel ezelőtt készített egy dokumentumot, amelyben a hazai agrárium fejlődését megalapozó konkrét javaslatokat fogalmazott meg, egyúttal a szervezet következő évekre vonatkozó teendőit is összefoglalva.

Az elmúlt években sok területen sikerült jelentős előremozdulást elérni, amiben segítségre volt a Kormány folyamatos támogatása is. Ilyen például a földforgalmi törvény módosítása, a családi gazdaságokról szóló jogszabály, valamint az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozás maximális, 80%-os arányúra emelése. De említhetők az osztatlan közös tulajdon, a generációváltás kapcsán megvalósult változások, valamint a vízgazdálkodás terén is történtek előremutató, de tovább folytatandó lépések.


A kiadvány bárki számára elérhető

Ahogy más ágazatok, az agrárium működését is jelentősen befolyásolta többek közt a koronavírus, az orosz-ukrán háború, a szankciók hozadékai.

A számos külső tényezőre, változásra tekintettel a NAK az elmúlt hónapokban ismét komplexen megvizsgálta az ágazat helyzetét, és megfogalmazta a hatékonyság, versenyképesség javításához szükséges lépéseket, immár ezen tényezőkre is figyelemmel.

Az aprólékos munkával készült, stratégiai jellegű Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék című kiadvány bárki számára elérhető az interneten:

https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/7242-erosodo-agrar-es-elelmiszergazdasag-joleteben-gyarapodo-videk

a kiadvány

Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék című kiadvány – fotó: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén márciusban ünnepelte fennállásának tizedik évét

A dokumentum kitér azokra a kamara számára dedikált fő feladatokra is, amelyek elvégzésével a következendő időszakban segíteni tudja tagjai hatékony működését,

legyen szó a támogatáspolitikával kapcsolatos érdekképviseletről, a földforgalmi szerződések vizsgálatáról, fajtakísérletekről, a szaporítóanyagokkal vagy a nagykereskedelemmel kapcsolatos problémák megoldásáról, illetőleg az információk, szaktudás folyamatos átadásáról.

A jelenlegi formájú Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén márciusban ünnepelte fennállásának tizedik évét. A szervezet ezen évtized alatt megkerülhetetlen, meghatározó szereplővé vált a magyar gazdaságban, agráriumban. A mellette mindvégig kitartó társszervezetekkel együtt lefedi a teljes értékláncot, és közösen, összehangoltan dolgozva, fellépve hatékonyan képviseli közel négyszázezer tagja érdekeit.