KSH és MNB előrejelzések

A KSH statisztikái szerint a disznóhús 13 százalékkal került többe májusban, mint egy évvel korábban, derítette ki az RTL Klub Híradója. A drágulás folyamatos, a Hússzövetség véleménye is az, hogy ez még csak a folyamat eleje, hiszen tombol az aszály és folyamatosan nő a takarmány ára is. A hús nagykereskedelmi felvásárlási ára hatvan százalékkal emelkedett - írta meg a 444.

Akár lehetnek olyan élelmiszerek is, melyek ára másfélszeresére nő az őszi hónapokra, az egy évvel korábbi árukhoz képest. Kép: Unsplash

Akár lehetnek olyan élelmiszerek is, melyek ára másfélszeresére nő az őszi hónapokra, az egy évvel korábbi árukhoz képest. Kép: Unsplash

Az RTL Klub beszámolója szerint a szelektív árstop is hozzájárulhatott az európai mértéket is meghaladó áremelkedéshez, melyet az MNB elemzője az alacsonyabb termelékenységre vezetett vissza, akár 16 százalékos inflációt sem tartva kizártnak a következő hónapokban, melyek 20 százalékos élelmiszerár-emelkedést is hozhatnak.

"A Nemzeti Bank az őszre várja az infláció tetőzését, mához másfél évre pedig azt a pontot, ahol újfent 4 százalék alá eshet a pénzromlás üteme."

Két számjegyű emelkedés

Hollósi Dávid, az MKB Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója az InfoRádióban úgy vélekedett, hogy akár lehetnek olyan élelmiszerek is, melyek ára másfélszeresére nő az őszi hónapokra, az egy évvel korábbi árukhoz képest - írta meg az infostart. A boltokban ma kapható  élelmiszertermékeket alacsonyabb költségszinten gyártották le. Az üzemanyagárak megemelkedtek ezért ősszel ismét élelmiszerár-emelések várhatóak - mutatott rá Hollósi.

"Az általános áremelkedés biztosan két számjegyű lesz"

- mondta. Értelemszerűen a legenergiaigényesebb termékeknél várható a legsúlyosabb áremelkedés, vagy az előállításuk kitettebb a tomboló aszálynak és a szektort sújtó munkaerőhiánynak. A mai árakhoz viszonyítva őszre 50 százalékos drágulást is elképzelhetőnek tartott, mivel az élelmiszerárak emelkedése általában lehagyja az átlagos inflációt.

Nincs jelentős kivétel, a zöldségek, gyümölcsök és fűszerek, és az állati eredetű élelmiszerek ára egyaránt nő. Kép: Unsplash

Nincs jelentős kivétel, a zöldségek, gyümölcsök és fűszerek, és az állati eredetű élelmiszerek ára egyaránt nő. Kép: Unsplash

"Felidézte az egyik ágazati törvényt is: az élelmiszer-gazdaság 10-15 évente periodikusan bekövetkező árnövekedési hullámának képében. Most lépünk át az olcsó élelmiszerek korából egy drágább szakaszba"

- mondta Hollósi. Nincs jelentős kivétel, a zöldségek, gyümölcsök és fűszerek, és az állati eredetű élelmiszerek ára egyaránt nő. Ez nem is csoda, hiszen az ágazatok összefüggnek, a tenyészállatok gabonát fogyasztanak és annak az  ára az egekben van. Az idei aratás vonatkozásában sok helyütt a 800 forintig emelkedő kenyérárakat sem tartják lehetetlennek. A költségek túlnyomó részét a bérköltségek és az energia költségei adják. Drágulás várható a kertészeti termékek körében is.

"Hollósi a csirkecomb kilós árát árstop híján 1500 forint körül várja őszre, és jelezte, hogy a fentebb taglaltakból kifolyólag egy csirke nevelésének költsége mára 400 forinttal emelkedett meg."

Hollósi a csirkecomb kilós árát árstop híján 1500 forint körül várja őszre, és jelezte, hogy a fentebb taglaltakból kifolyólag egy csirke nevelésének költsége mára 400 forinttal emelkedett meg. Kép: Unsplash

Hollósi a csirkecomb kilós árát árstop híján 1500 forint körül várja őszre, és jelezte, hogy a fentebb taglaltakból kifolyólag egy csirke nevelésének költsége mára 400 forinttal emelkedett meg. Kép: Unsplash

EU-s tagállami összevetés

Az EU tagállamai közül egyedül Litvániában és Bulgáriában nőttek magasabbra az élelmiszerárak, mint nálunk - mutatott rá a 444, ugyanakkor a kenyérrel és a húsokkal sikerült még Bulgáriát is lehagyni. A top tízes listán a csirkehússal és a sertéshússal áll Magyarország a 7. és a 9. helyen, dacára a mindkét állatot érintő árstopos termékeknek (sertéscomb, csirkemell, farhát, szárnyvég).


A közösségben Magyarországon mentek fel leginkább a gyümölcsök árai, a zöldségek esetében pedig csupán Románia, Litvánia és Szlovákia vannak előttünk. Negyedik helyen állunk a tojás árával, a vaj tekintetében pedig miénk a hatodik legdrágább árat jelképező pozíció. A margarin, az alkoholmentes italok és a sör ára jelentősen nőtt, ezekkel a másodikok vagyunk. A júniusban Magyarországon 22 százalékkal nőttek az élelmiszerárak éves összevetésben.

"A kormány az okokat a háborús inflációban látja, és kiemelik, hogy a fentiek mellett az összesített infláció viszont hazánkban a legalacsonyabb a visegrádi négyek közül."

A top tízes listán a csirkehússal és a sertéshússal áll Magyarország a 7. és a 9. helyen, dacára a mindkét állatot érintő árstopos termékeknek (sertéscomb, csirkemell, farhát, szárnyvég). Kép: Unsplash

A top tízes listán a csirkehússal és a sertéshússal áll Magyarország a 7. és a 9. helyen, dacára a mindkét állatot érintő árstopos termékeknek (sertéscomb, csirkemell, farhát, szárnyvég). Kép: Unsplash

„Annyit tudunk tenni, amennyit Magyarország egyébként szinte egyedül egész Európában tesz, hogy bizonyos termékeknek az árát hatóságilag korlátozza. És hogy az infláció nem 15 százalék Magyarországon, hanem 10 vagy 11, mondjuk, Észtországban és Litvániában pedig 18 és 20, de Lengyelország és Csehország is előttünk vannak. Tehát az az igazság, hogy háborús inflációt időlegesen és részlegesen lehet megfékezni. Véget vetni neki úgy lehet, hogy véget vetünk a háborúnak” - mondta erről Orbán Viktor.