Az áruházláncok a kerek, 10 kilogramm súly alatti görögdinnyét rendelik, ezenkívül a termelési oldalon és a fogyasztói keresletben a magszegény dinnye aránya is növekvő tendenciát mutat. A hagyományos értékesítési piacokon pedig a klasszikus súlyú és alakú, magas minőségű görögdinnye iránt van komoly érdeklődés – hangsúlyozta Antal Gyula a Syngenta nagykamarási szakmai rendezvényén.

A vállalat zöldségvetőmag-üzletágvezetője az idei dinnyeszezonról kifejtette: a szokottnál hidegebb és fényszegény időszak nehezítette a palánták előállítását. Az alacsonyabb hőmérsékletű április és a május miatt sok esetben az ültetéseket is későbbre kellett ütemezni. Ennek következményeképpen a korai ültetések egybecsúsztak, így várható, hogy a betakarítás kezdete is összeér több fajtánál. Ugyanakkor megfelelő mennyiségű és minőségű termésre számítanak idén, a korai alagutas szabadföldi termesztésből az első termések ezekben a napokban már meg is jelentek meg a magyar piacon.

Magyar görögdinnye

A következő hetekben várhatóan 150-160 ezer tonna görögdinnyét takarítanak be a hazai termelők – Fotó: Syngenta

A hazai görögdinnye 60 százalékát a hazai piacon értékesítik, a többit exportálják. A világon 3,7-3,9 millió hektáron folyik dinnyetermesztés. Európa legnagyobb termelője Spanyolország, ahol a termőterület 20 ezer hektár körül stabilizálódott az utóbbi években. Ekkora területről évi 1,2-1,3 millió tonna dinnyét takarítanak be, melyből csaknem 800 ezer tonnát exportálnak, főleg az európai országokba. Jelentős dinnyetermesztő ország Európában Olaszország, Görögország, Törökország. Magyarország a dinnyetermesztés északi határán fekszik, az elmúlt években lecsökkent termőfelület kicsi a déli országokéhoz képes, ám a termesztés színvonala magas, valamint a minőség és a termésmennyiség is világszínvonalú.

Antal Gyula elmondta, hogy 2021-ben 3500 hektár termőfelülettel kalkulálnak, ezen mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnye és 12,5 ezer tonna sárgadinnye terem.

Dinnyetermesztésben Magyarország legnagyobb versenytársai a mediterrán Olaszország és Görögország, ahol a kedvezőbb éghajlatnak köszönhetően a szezon hosszabbra nyúlhat. A környező országok hasonló időjárási, éghajlati kihívásokkal küzdenek, viszont Romániában, Bulgáriában és Szerbiában is jelentős termesztéstechnológiai fejlődés következett be az utóbbi években, ezek az országok exportlehetőségeket keresve könnyen versenytársakká válhatnak.

Magyar görögdinnye

Magyarország a dinnyetermesztés északi határán fekszik és itthon 3500 hektáron termelnek görögdinnyét – Fotó: Syngenta

A magyar görögdinnye termesztés előtt lehetőséget nyitna, ha a betakarítási szezon ki lehetne nyújtani augusztus végéig, szeptember elejéig, hangsúlyozta Lacházi Pál görögdinnye szakértő. A betakarított és értékesített termés minőségének kifogástalannak kell lennie mindig, mert a piacokon is csak állandó, megbízható minőséggel lehet hosszú távon maradni.

A nagykamarási rendezvényen a Syngenta zöldségvetőmag-üzletágának több újdonságát is bemutatták:

  • Mirto F1 fajta rövid tenyészidővel és kiváló minőséggel rendelkezik. Termései már-már tökéletesen kerek alakúak, rendkívül vonzó sötét csíkos héjszínnel bírnak és belső minősége is kifogástalan. Ezenfelül remek hozammal rendelkezik.
  • A fekete héjszínű, magvas Lorian F1-et idén az ország több területén próbatermeszik. Minősége és megjelenése a régi idők görögdinnyéit idézi.
  • A magnélküli görögdinnyék két legújabb tagja a 4-6 kilogrammos Bahama F1 és az 5-8 kilogrammos Morena F1. A kerek, fekete héjszínű fajták tökéletes árut adnak áruházak, illetve az exportpiacok számára egyaránt.