A hetekkel korábban napvilágra került találgatások és meg nem erősített hírek után, május 19-én már a BBC News és az AgrarHeute (több hírportállal együtt) tényként közölte, hogy a német Bayer AG hivatalosan ajánlatot tett a Monsanto cég megvásárlására. A világ most nagy érdeklődéssel várja az ügy kimenetelét, amely alapvetően befolyásolja, és bizonyos mértékben lezárhatja a nagy vetőmag- és növényvédőszer-gyártó, illetve forgalmazó cégek (Dow Chemical, Du Pont, Syngenta) esetleges fúziója és tulajdonlása körüli forrongást.

Mint ismeretes, a Monsanto – a világ legnagyobb vetőmag-vállalkozása és a génmódosított növényfajták első számú létrehozója, illetve forgalmazója – az elmúlt évben kísérletet tett svájci riválisának, a Syngentának a megvásárlására. A Syngenta azonban ez év februárjában a ChemChina cégtől egy 43 milliárd dolláros ajánlatot kapott, amely tranzakció jelenleg még függőben van. Az elmúlt év decemberében, a Dow Chemical és Du Pont cég fúziója révén a világ egyik legnagyobb vegyipari-vállalkozása jött létre (130 millárd dolláros tőkeértékkel). A Bayer és a Monsanto egyesülése azonban ennél is nagyobb értékű és jelentőségű lehet, mivel a világ teljes növényvédő szer forgalmának 28 százaléka kerülhet egy kézbe, éspedig a legnagyobb vetőmag-forgalmazó cég kezébe.

Ez egyes elemzők szerint a mezőgazdasági termények piacának jelentős élénkülését válthatja ki, ahol jelenleg az alacsony vetőmag és növényvédő szer árak hatására magas készletek halmozódtak fel, és lenyomták az árakat. Termelői csoportok viszont attól tartanak, hogy az egyesülés a vegyszerek választékának beszűkülését és árainak emelkedését válthatja ki. Éppen ezért a tervezett ügyletet alaposan meg kell vizsgálni, többek között az antikartell szabályokkal való összeegyeztethetőség szempontjából.

vetés

A világ teljes növényvédő-szer forgalmának 28 százaléka kerülhet egy kézbe – fotó: Shutterstock

A Monsanto nagy valószínűséggel azért gondolkodik a Bayer AG-val való esetleges fúzióról, mert vetőmag forgalma 2015 decembere és ez év februárja között az előző szezon hasonló időszakához képest 12 százalékkal (4,53 milliárd dollárra) csökkent. A cég igazgatótanácsa is megerősítette a Bayer ajánlatáról szóló hírt, egyelőre azonban alaposan tanulmányozni kívánja az ajánlat minden részletét, és csak azután hozza nyilvánosságra álláspontját.