Annyira rossz állapotban van Magyarországon a vízvezeték-hálózat, hogy akadnak olyan régiók, ahol az ivóvíz több mint 60 százaléka is elfolyik.

Mindenhol gond van

Az egész országban rendszeres probléma a szivárgás és a csőtörés. Borzalmas állapotban van itthon a vízi közműhálózat - közölte az RTL Híradója.

A Víz Koalíció civil szervezet tagja, Homoki Andrea elmondta, hogy ennek az oka, hogy nem foglalkoznak a felújítással és a karbantartással, hiszen ezekre a cégeknek szinte semmilyen forrásuk sincsen. Sok helyen beszakadnak az utak, ami veszélybe sodorja az embereket. Legutóbb januárban okozott problémát a rossz hálózat, aminek következtében Debrecenben egy járművet szó szerint elnyelt a föld. Kiderült, a vízvezeték szivárgása miatt szakadt be az úttest. De természetesen nem csak itt, hanem országszerte rossz állapotban van a hálózat.

Tíz éve nem változtak a vízdíjak

2013 óta nem történt változás a vízdíjakban, ezáltal az infláció, valamint az energia árainak emelkedése miatt a vízközmű cégeknek nincsen miből felújítaniuk és karbantartaniuk az utakat. Erre szintén a szervezet hívta fel a figyelmet.

A riportban kitértek arra is, hogy ehhez nagyjából ezermilliárdos nagyságrendű összegre lenne szükség, amihez képtelenség hozzájutni. A vezetékek jelenleg annyira rosszak, hogy a víz 22 százaléka teljesen elfolyik, néhány régióban azonban ennél is kritikusabb a helyzet, hiszen bizonyos területeken ez az arány akár 60 százalék is lehet.

Már így is vészesen fogy az édesvíz mennyisége. Mi lesz később? - fotó: pexels.com

Javaslatot akarnak

Gulyás Gergely bejelentése alapján a kormány már megbízta az energetikai minisztert azzal, hogy javaslatot tegyen a vízhálózat felújításával, valamint az egységes árrendszer kialakításával kapcsolatban. Felmerült az is, hogy a vízdíj esetében is korlátozzák a rezsicsökkentett árat, azonban az ügyben még nem született végső döntés.

Már az is nagy probléma, hogy vészesen fogy az ivóvíz, így még rá is teszünk egy lapáttal. Nagyon sürgető lenne tehát a vezetékek karbantartása és azok felújítása.