Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető évértékelőjében 2020 legnagyobb kihívásairól, sikereiről és az előttük álló időszak lehetőségeiről beszélt. Az utóbbi egy évben mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a legfontosabb érték az élelmiszer. Az élelmiszer-előállításhoz pedig szorosan kapcsolódik a mezőgazdaság.

A mezőgazdaság területén a tavaly év elején, Európa szinte minden országában bevezetett korlátozások miatt több gépgyártó is 6-8 hetes kényszerszünetet tartott, így eleinte akadozott a mezőgazdasági gépalkatrészek utánpótlása. Az AXIÁL Kft. raktárkészletei szerencsére kitartottak, és köszönhetően annak, hogy a kamionforgalmat nem korlátozták hosszabb időre, tartós zavar nem alakult ki a gazdák ellátásában.
CLAAS kombájn

A magyarországi mezőgazdasági gépberuházások értéke 180 milliárd forint volt 2020-ban – Fotó: Liza agrovideo

Szintén komoly hatással volt a cég és a gazdák életére a forint-euró árfolyam folyamatos változása, a vevők számára sokszor okozott gondot az áremelkedés, de a géppiac egészét megrendítette a folyamatos bizonytalanság.

Az Agrárminisztérium által 2019-ben bevezetett 80%-os kamattámogatás valamelyest enyhítette bizonytalanságból fakadó óvatosságot. Ez a konstrukció a növekedési hitelprogrammal kombinálva jó lehetőség volt a beruházások megvalósításához. Újabb lehetőség volt az MNB 1500 milliárd forintos növekedési hitelprogramja, amit a tavalyi év végén meg is növeltek.

Pintér Zsolt ügyvezető röviden összefoglalta, hogyan alakult 2020-ban a géppiac: a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások értéke 180 milliárd forint volt, ami kicsivel gyengébb a tavalyi mértékhez képest, ha figyelembe vesszük az euróárfolyam miatti áringadozásokat. A géppiac továbbra is stabil, a pandémia nem befolyásolta különösebben az árakat, az eladott gépek száma pedig körülbelül ugyanannyi volt mint 2019-ben.

Géptípusok piaca

Sokat változott a megvásárolt erőgépek teljesítménye: míg 2019-ben az eladott Fendt erőgépek teljesítménye 222 LE volt, addig 2020-ban 235 LE. Ezeken az adatokon sokat torzíthat egy-egy pályázat is, például az állattartó telepek vagy kertészeti üzemek fejlesztése pályázati felhívásokban preferált teljesítményű gépek beszerzése fellendül akkor, amikor megnyílik egy-egy felhívás.

A magyar traktoreladás (80 LE felett) 24,8%-a köthető a céghez, a Claas, Fendt, Landini erőgépek eladásából. A betakarítógépek esetében az arány 44%, ami azt jelenti, hogy

majdnem minden 2. betakarítógép az AXIÁL Kft. által kizárólagosan forgalmazott Claas kombájn volt 2020-ban.

Fendt traktor Egyre nagyobb teljesítményű erőgépeket vásárolnak a gazdálkodók – Fotó: Fendt

A kombájnok vágóasztal mérete óriási növekedésen ment keresztül: az elmúlt években 2 méterrel növekedtek, így ma már 7,5 méteres vágóasztallal rendelkező kombájnokat is értékesítenek, az eladott kombájnok motorteljesítménye pedig egy év alatt 384 LE-ről 407 LE-re nőtt. Ezek a gépek már 150 tonna/órás teljesítményre is képesek.

Az eladott rakodógépek átlagos emelőteljesítménye ma már a korábbi 2,5 tonna helyett 6 tonna, az emelési magasság pedig már gyakran eléri a 9 métert is. Manitou és Claas rakodókat forgalmaznak, minden második Magyarországon eladott teleszkópos rakodógép az AXIÁL-től kerül ki. Az építőiparban használt teleszkópos rakodógépek (10 méter feletti kategóriában) piacán az AXIÁL Kft. részesedése 85%, a forgóvázas gépek esetében ez az arány 95%.

Beszállítók

A Claas cég a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója, a 2020-as évet 4 milliárdos árbevétellel zárta. A Claas céggel való szerződést 2000. november 7-én írták alá, azóta Magyarországon az AXIÁL a Claas kizárólagos forgalmazója.

Az Agco Fendt részvényeinek ára 1 év alatt 310%-os növekedést ért el. A Fendt az „okosgyár“ címet is megkapta úttörő fejlesztéseinek köszönhetően.

A Horsch cég a pandémia ellenére 2020-ban az eddigi legeredményesebb évét zárta, 12%-os növekedést értek el. A cég folyamatosan fejleszt, évente 15-20 új gépet dobnak piacra, amiből általában 4-5 valódi sikertermék lesz. Az egyik legújabb fejlesztés a 6000 literes, önjáró permetezőgép, 310 lóerős motorral.

A cég kínálatában új márka a Schäffer: a cég Németországban piacvezető a teleszkópos rakodók piacán. A derékcsuklós rakodógép Z kinematikájú emelővel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy lent hatalmas szakítóereje van, fent pedig nagy emelőereje, és rendkívül stabil.

traktor

A géppiac stabil, a pandémia nem befolyásolta különösebben az árakat – Fotó: Landini

Mi a siker kulcsa?

Harsányi Zsolt elmondása szerint a cég nagy hangsúlyt fektet a kollégákkal való jó kapcsolat fenntartására, az utánpótlás-nevelésre, képzésre, a megfelelő infrastrukturális feltételek kialakítására mind a 19 telephelyen, a vevőszolgálat és az ügyfélkapcsolat kifogástalanságára. A vásárlóknak gépkezelői tanfolyamokat tartanak.

15 milliárd forint össznévértékű kötvény kibocsátására is sor került.

További szolgáltatások az AXIÁL-nál

A cégnél 10 pénzügyi tanácsadó foglalkozik azzal, hogy a gépfinanszírozás gördülékenyen menjen, 2020-ban a teljes gépforgalom felénél vették igénybe a vásárlók a gépfinanszírozás szolgáltatást. Emellett gépbiztosítással és növénybiztosítással kapcsolatos ügyintézésre is van lehetőség.

Népszerű szolgáltatás a gépbérlet: jelenleg 1200 darabos géppark áll rendelkezésre átlagosan 2 éves gépekkel, hosszú vagy rövidtávú konstrukciókkal.

Kiemelt jelentőségű az AXIÁL Kft. működésében, hogy saját növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó leányvállalatainak köszönhetően saját kézből tud tapasztalatokat szerezni az egyes újonnan forgalmazott gépekről, a gyártókkal történő egyeztetések során ezek a tapasztalatok előremutató fejlesztéseket generálhatnak.

Átalánydíjas szerviz-szolgáltatás: nagy segítség lehet a sok mezőgazsági géppel dolgozó gazdaságok számára, ha a szervizelésre átalánydíjas szerződést kötnek.

Digitális mezőgazdaság – mit ad hozzá az AXIÁL?

A mezőgazdaságnak egyre több élelmiszert kell előállítania, miközben egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a környezetvédelemre. Ez csak modern technológiával lesz megvalósítható.

A Goldman Sachs elemzői az intelligens mezőgazdasági gépek piacát 2050-re 240 milliárd dollárra becsülik. Ennek a forgalomnak a nagy részét a gépek digitalizálása fogja alkotni.

Az AXIÁL Kft. kiveszi a részét a modernizációból: gépeket, helyspecifikus gazdálkodásra alkalmas eszközöket forgalmaz, maxi-NET RTK korrekciós jel szolgáltatást bocsát rendelkezésre (2 cm-es pontossággal).

Az AXIÁL Vantage szolgáltatásairól bővebben ITT!

Az AXIÁL Virtual Show keretében egy héten keresztül napi 3 gépbemutatót nézhetsz meg.