Milyen tendenciák határozzák meg a hazai és régiós mezőgazdasági ágazatot (a járványtól függetlenül)?

A precíz, nagy teljesítményű, elektronizált, kényelmes gépek utáni igény növekedése tapasztalható, amely technikát elsősorban a főbb növények – úgymint a kalászos gabonák, napraforgó, kukorica és repce – termesztése során használnak a gazdák.

Nemcsak Magyarországon, Nyugat-Európában is évente átlagosan 3–4 LE-vel magasabb teljesítményű gépek állnak munkába. Úgy gondolom, az átlagteljesítmény emelkedése a következő 10 évben is folyamatos lesz. A gyártók felkészültek, képesek az egyre fokozódó igényeket nagyobb, korszerűbb gépekkel kielégíteni, tehát a mi kínálatunkban is szerepelnek ilyen munkagépek, traktorok, kombájnok.

A digitalizáció, a telematika vívmányai eszközoldalról támogatják a precíziós gazdálkodás térnyerését. Ehhez a szintlépéshez az AXIÁL Kft. 50 specialistája szinte csak ezzel a területtel foglalkozik, közülük sokan 30 év alattiak.

Harsányi Zsolt, AXIÁL Kft.

Harsányi Zsolt: "Soha olyan nagy szüksége nem volt még az országnak saját mezőgazdaságra, mint most".

Milyen szakmai tanulsággal szolgál a cég számára a tavalyi rendkívüli helyzet?

Azzal, hogy szerencsés oldalra születtünk, értem ez alatt azt, hogy soha olyan nagy szüksége nem volt még az országnak saját mezőgazdaságra, mint most, emiatt egy percig sem állt le nálunk a munka. Az előzetes terveinken 3,5 százalékkal felülteljesítettünk, munkatársaink lelkes, ambiciózus, lelkiismeretes munkájának hála.

Tulajdonképpen hatványozott erőkkel és kreativitással álltunk a kihívások elé, egyúttal a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a folyamatos fejlesztés mennyire elengedhetetlen. Ennek és a jól felkészült kollégáinknak köszönhetően épültek ki rendkívüli gyorsasággal az otthoni távmunka technikai feltételei, de ezen az alapon születtek meg az online oktatási kurzusainkhoz az első oktatóanyagaink is.

Mi jellemzi a webkonferenciáikat, és mennyire sikeresek?

Sikerült rövid időn belül sok digitális megoldással válaszolni a pandémia kihívásaira, így készültünk az első online konferenciáinkra, és örömmel tapasztaltuk, hogy sok érdeklődőt vonzottak. Szerencsére úgy általában a konferenciák előkészítése, lebonyolítása terén sem vagyunk kezdők, ez a tapasztalat is nagyban segítette a virtuális térbe helyezett rendezvényszervezést.

mezőgazdasági gép

A gyártók felkészültek, képesek az egyre fokozódó igényeket nagyobb, korszerűbb gépekkel kielégíteni – az Axiál Kft. kínálatában is szerepelnek ilyen munkagépek, traktorok, kombájnok.

A gépkezelői tanfolyamaik mellett milyen formában működnek együtt oktatási intézményekkel?

Az AXIÁL Kft. 2009 óta 49 kooperatív mezőgépész mérnök gyakornokot fogadott féléves gyakorlatra a gödöllői (volt) Szent István Egyetemről, közülük 37-en a mai napig nálunk dolgoznak. Csak a 2019/2020-as tanévben 6 középiskolából – legnagyobb létszámban a bajai Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskolából – 33 diák képzése folyt nálunk. Gyakorlati képzési hely vagyunk, normál körülmények között buszokkal érkeznek hozzánk a gyerekek egy-egy napos képzésre.

Milyen tervekkel indították 2021-et, milyen újdonságokkal rukkolnak elő?

A Pénzügyminisztérium támogatásával Baján megkezdtük az alkatrészraktár fejlesztését és automata rendszerű raktártechnológiával történő felszerelését, amellyel tovább bővítjük a meglévő raktárkapacitásunkat. A fejlesztési terveink részeként a miskolci telephelyünket szeretnénk még új helyre, Felsőzsolcára költöztetni. Újdonságként kis rakodógépet kezdünk forgalmazni, ami reményeink szerint „sikerre van ítélve”, s nem kérdés: a cég digitalizációját tovább folytatjuk.