A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége két "villanyos brigád" lefüleléséről és az orvhalászok bírósági ítéleteiről számolt be.

39 halat loptak

Az egyik bandát 2018. decemberében Mecsér mellett a Mosoni-Dunán érték tetten a halőrök. A halőrök megvárták, hogy az elkövetők autóba pakolják a lopott halat, amelyek kifogásához elektromos halászgépet használtak. A gépkocsiban 39 db halat találtak, melynek halgazdálkodási értéke megközelítette a fél millió forintot. A helyszínre érkező rendőrök az elkövetőket előállították.

Az eljárás két évet vett igénybe a végén pedig gigabírságot szabott ki a bíróság: négy főre összesen 2.500.000 forint bírságot és három főt 1-1 év próbára bocsátott a bíróság.

1,5 millió forint értékű halat loptak

A másik eset Dunakilitin történt. A halőrök bejelentést kaptak, hogy a Zátonyi-Dunaágon csónakból valószínűleg elektromos halászgéppel tevékenykednek. Az ellenőrzés során nyilvánvalóvá vált, hogy az elkövetők nyakzóhálóval lekerítettek egy részt és elektromos halászgéppel áramot vezetve a vízbe, majd a bódult halakat összegyűjtötték. Lebukás után a tettesek menekültek a halőrök és a rendőrök elől. Egyikőjük elrejtőzött, de őt köhögése lebuktatta, a másik viszont átúszta a 4 fokos Zátonyi-Dunát. A helyszínen a hatóság lefoglalta az elektromos halászgépet, több mint 1,5 millió forint halgazdálkodási értékű halat és egy pulóvert. Utóbbi DNS vizsgálata igazolta a másik tettest személyazonosságát.

Ebben az esetben a bíróság összességében 2.956.082 Ft bírság, bűnügyi, valamint bírósági költséget állapított meg azzal a kitétellel, hogy a bírságok meg nem fizetése esetén 300 napi fogházban letöltendő szabadságvesztésre változik a büntetés.

A Szövetség polgárjogi igényt nyújtott be az ellopott halak halgazdálkodási értékére. Az első esetben 452.090 forintot, a második esetben 1.552.510 forintot ítélt meg a bíróság. Az első összeget az elkövetők már befizették a szövetség számlájára, a második esetben végrehajtást kért a szövetség, mely folyamatban van. A befizetett összegekből a szervezet ragadozóhalat telepít.