Nagyon nagyot drágulnak az alapvető élelmiszerek akkor, ha a kormányzat kivezeti az árstopot – erről beszélt több szakértő az ATV Híradónak. Mindemellett azt mondták, szükség lenne arra, hogy az árstop mielőbb véget érjen, mert minden piaci szereplőnek csak kárt okoz - írja az index.hu

vásárlás

Nagyot drágulhatnak az élelmiszerek – fotó: pixabay.com

A fogyasztók többszörösen fizetik meg az árstop árát

Az élelmiszer-infláció mértékéről nemrég a KSH számolt be, hozzátéve, hogy a számokban most még nem érződik jó néhány termék drágulása az árstop miatt.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese Máhr András az ATV Híradónak nyilatkozva elmondta, amennyiben megszűnik az árstop, akkor a legtöbb termék esetében a vásárlók hirtelen áremelkedéssel szembesülnek majd, egyedül a tejnél lehet ez másképp. A szakértő szerint az árstop igazából senkinek sem szolgálja az érdekét.

Most már be kéne fejezni, ez senkinek nem jó. Nem jó a gazdaságnak, mert egy teljes piaci zavart okoz ma már, nem jó a fogyasztónak, mert félrevezeti, és ráadásul tartok tőle, hogy többszörösen fizeti meg az árstop árát. És végképp nem jó a termelőknek, mert ebből most már piaci zavarok vannak

– mondta Máhr András az ATV Híradónak.


A normál piaci működés a vásárlók számára jobb helyzetet eredményezne

Hasonló volt a véleménye Neubauer Katalinnak, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárának is, aki kiemelte, azért lenne fontos, hogy visszatérjen a normál piaci működés, mert az a fogyasztók számára jobb helyzetet eredményezne.

Látszik, hogy az Európai Unió átlagaiban az országokban olyan húsz százalék körüli áremelkedés volt, míg Magyarországon ez majdnem elérte a 40 százalékot. Mi azt gondoljuk, hogy nem volt jó hatással a hatósági ár ennyire hosszú kitartása az élelmiszer-inflációra

– jegyezte meg, majd utalt arra is, hogy a kereskedőknek milyen nagy veszteséget okoz az, hogy több száz forint a veszteségük egy-egy árstopos terméken.  A veszteséget pedig azzal kompenzálják, hogy az árstopos termékeket helyettesítő árukat adják drágábban: például a csirkecombnak 55, a karajnak pedig 45 százalékkal emelkedett az ára.

élelmiszerek

A kereskedők a veszteséget más termékek árának az emelésével kompenzálják – fotó: pixabay.com

Elfogyott a hazai burgonya

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács sajtóreferense, Kulich Éva az ATV Híradónak beszélt arról, hogy a hazai burgonyatermelőknek is nagy veszteségeik vannak. Mint elmondta, a hazai termesztésű, nagyjából 144 ezer tonna burgonya mostanra elfogyott, így a magyar piacot külföldről kell ellátni.

Most már import burgonyával dolgozunk, és az import burgonyát a kereskedelem ugye normál esetben, ha drágábban érkezik valami és magasabb a beszerzési ára, azt normál esetben ugye ki lehet igazítani ennek a kereskedelmi árát, na most ebben az esetben ez nem tud megtörténni

– fejtette ki.

Az ATV szerint a szakértők véleménye az, hogy az árstop a kereskedőknek nem kedvezett, a vevők viszont csak az intézkedés eltörlése után szembesülnek majd a valós árakkal.