Az Aegon Biztosító az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a társasághoz hétfő délutánig mintegy 2000 kárbejelentés érkezett, a biztosító adatai szerint ez akár meg is duplázódhat a következő napokban, a kárérték pedig elérheti a félmilliárd forintot.

kidőlt fa

Kidőlt fát távolítanak el tűzoltók a belvárosi Alkotmány utcában 2020. június 14-én – fotó: MTI / Mihádák Zoltán

hétvégi, főként a vasárnapi viharok Budapestet és Pest megyét sújtották leginkább, de minden megyéből érkeztek bejelentések. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is jelentős károkat okozott az időjárás. A károk összege eddig elérte a 410 millió forintot.

Rendkívül sok beázásról érkezik bejelentés, és a károk összege is lényegesen magasabb, mint a megszokott. Míg a nyár eleji viharos időszakokban egy-egy hevesebb időjárási jelenség után 50-80 ezer forint a megszokott átlagos kárérték, a hétvégi vihar után ez megközelíti a 200 ezer forintot – közölte az Aegon.

Földre borult kalászok egy búzamezőn vihar után Hajdúszovát határában 2020. június 15-én – fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A Groupama Biztosító hétfői összesítése szerint a vasárnapi viharok kapcsán több mint 600 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, amelynek kárértéke megközelíti a 100 millió forintot. A társasághoz már vasárnap nagy számban érkeztek bejelentések az online kárbejelentő felületen. A legtöbb bejelentés a Groupamához is Budapestről és Pest megyéből érkezett.

A társaság arra számít, hogy a következő napokban újabb kárbejelentések várhatók, így a számok jelentősen emelkedhetnek, elérhetik akár az 500 millió forintot is.

Egy férfi kerékpározik az esővízzel elöntött Déli soron Debrecenben 2020. június 16-án – fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A Generali Biztosító az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy eddig csaknem 3100 kárbejelentés érkezett a hétvégi viharok kapcsán, a károk értéke elérheti az 500 millió forintot. A legtöbb a lakossági vagyonkár, de a vállalati és a mezőgazdasági szektort is érintették a viharok.

A leginkább érintett település a főváros, ahonnan csaknem 1300 alkalommal jelentettek kárt, de Budapest mellett Szolnokot és Dunakeszit is sújtotta a vihar. A legtöbb kár viharkár, de a felhőszakadás, villámlás és tetőbeázás is számos kárt okozott. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kora nyári, illetve nyári hónapokban 50 ezer körüli káreseményt jelentenek az ügyfelek – tette hozzá a Generali.