Egyre drágul a pályázat, amelyik eredetileg önerő nélkül biztosított volna támogatást energetikai felújításra. A napelem, hőszivattyú, ablakcsere helyett azonban tartozások, fenyegetések lettek, derül ki a SzeretlekMagyarország interjúiból.

100%-os vissza nem térítendő támogatást ígértek, ami elég vonzó volt azoknak, akik nem engedhettek meg maguknak egy ilyen rendszert vagy felújítást, pedig éppen nekik lenne a legnagyobb szükségük olcsón fenntartható energiaforrásra.

Kötbért is követelhetnek

Ha valaki visszalépne a pályázattól, mert a menet közben felmerült önrészt nem tudja kifizetni, attól kötbért is követelhet a kivitelező – természetesen ez szerződéstől függ. Valakinek januárban küldtek egy szerződéskiegészítést, a beadás decemberi napjára visszadátumozva, ami szerint visszalépés esetén a vállalkozói díj 10%-át ki kell fizetni.

A pályázat forrása az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapjából (RRF) – remélhetőleg valaha – megérkező pénz lett volna, amit azonban a jogállamiság csorbulása miatt nem biztos, hogy folyósítanak. Ez 6-7 milliárd euró közötti összeg.

Nyolc hónapig nem történt semmi, de megsokszorozódott mindennek az ára

Nyolc hónapig nem történt semmi, de megsokszorozódott mindennek az ára – fotó: Pixabay

Ugyan a kormány szerint a tárgyalások lezárultak, a törvényhozás dolgozik az ügyön, valójában az is csodaszámba menne, ha még idén érkezne valamilyen úniós pénz. A pályázatot illetően sem adnak azonban semmilyen információt, viszont az eközben dübörgő infláció azt is jelenti, hogy a szerződött összegért a kivitelezők már nem tudják megcsinálni a munkát, akár lesz pénz, akár nem.

Időeltolódás

Ezt a pályázatot 2021. december 6-ig lehetett beadni. Az első mérföldkövet augusztusra időzítették, de sokaknak csak akkor, vagy még mindig nem érkezett meg a támogatói okirat. Volt család, ahol a családtagok ugyanazokkal a paraméterekkel adtak be két pályázatot, az egyiküknek megérkezett a döntés, a másik viszont semmit sem kapott. Aki időben megkapta, az sem járt sokkal jobban, hiszen nyolc hónapig nem történt semmi előrelépés, de ezalatt megsokszorozódott mindennek az ára.

A pályázatokat lebonyolító Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft-nél is tanácstalanok a kialakult helyzettel kapcsolatban, még az elszámolás részleteit sem tudni. Ráadásul az augusztusban kiadott támogatói okiratok 26 hónapos határideje már egy hónapja ketyeg, tehát egy hónap elment úgy, hogy az árak emelkednek, a támogatás meg nem jön. Egy kivitelező meg is próbálta lehívni az előlegeket, de nem aktív az a funkció a rendszerben.

Áremelkedés

Egy esetben a szerződött kivitelező 30 napos árajánlatot adott, 370 forintos euróig – ezen némiképp túlhaladt a gazdaságunk azóta. A kivitelezők jellemzően 30%-os áremelkedéssel számolnak, voltak, akiknek ebből 10%-ot elengedtek.

Valaki a nagyobb teljesítményű hőszivattyúra 1,2 millióval számolt, de mostmár 4,2 milliót kellene befizetniük. Az árajánlatokban is vannak kilengések, volt olyan, hogy a kiskereskedelemben 500 ezer forintért kapható inverterre 700-at számolt a kivitelező.

Sokaknak ajánlják a kamatmentes hitelt, vagy a részletfizetést, ezek havi 80-100 ezer forintos törlesztőrészlettel két évig fizetendőek.

A támogatásra, olcsó áramra rászorulóknak katasztrófa

Természetesen háztartásfüggő, de az is előfordulhat, hogy az 1 milliós önerő 10 évnyi áramfogyasztás költsége lenne. De a pályázók nagyrészt a töredékét sem tudják kifizetni, például 40 ezer forintos rokkantnyugdíjból. De ha részletfizetést biztosít a kivitelező, esetleg kamatmentes hitel vesznek fel, akkor is nehéz mondjuk 140 ezer forintos nyugdíjból két évig havonta 80-at törleszteni úgy, hogy a friss gázszámla 48 ezer forintról szól.

Arra nem tér ki a pályázat, hogy a napelemes rendszerhez a három fázist is be kell vezetni, aminek szintén súlyos százezrek a költsége, amit utófinanszírozással elvileg támogat az állam, de a kiépítéshez zsebből ki kell csengetni.

A gyakorlathoz képest a pályázati honlapon még mindig azt írják, hogy a kormány teljes mértékben előfinanszírozza a költségeket, a pályázókat semmi hátrány nem érheti:

"Veszélyezteti-e a pályázatok megvalósulását az, hogy még nincs megállapodás a magyar helyreállítási tervről?
Nem. Minden programot, amelyet a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből Magyarországnak járó forrásból terveztünk indítani, a Kormány nemzeti költségvetési forrásból elindított. Így a magyar gazdaság és a magyar állampolgárok semmilyen hátrányt nem szenvednek a terv késedelmes brüsszeli elfogadása miatt. A lakossági napelemes pályázat forrásait a Kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és biztosítja." (Pályázati honlap)

A kivitelezőknek is kilátástalan

Semmi kézzelfogható információt nem tudnak a kivitelező cégek sem. Többen megállapították, hogy az augusztusban, szeptemberben okiratba foglalt összegek már nem fedezik a kiépítés költségét. Esetenként új árajánlatot adnak, gyakran kiegészítve az előre fizetendő önerővel, ami jellemzően 1 vagy több millió forint, enélkül nem tudják elkezdeni a munkát – de ne fejeltsük, hogy eredetileg 100%-os támogatású pályázatról volt szó a rászorulóknak, akiknek nincsen félretéve milliója.

Az infláció azt is jelenti, hogy a szerződött összegért a kivitelezők már nem tudják megcsinálni a munkát, akár lesz pénz, akár nem

Az infláció azt is jelenti, hogy a szerződött összegért a kivitelezők már nem tudják megcsinálni a munkát, akár lesz pénz, akár nem – fotó: Pixabay

Akinél a helyi kivitelezők nem tudták elvállalni a megváltozott feltételekkel, ott a Széchenyi Programiroda azt javasolta, hogy az országos kivitelezőket is próbálják meg, de senki nem tud érdemleges információt vagy segítséget.

Második ütem? Miből?

Augusztusban, a nyilvánvaló likviditási problémák ellenére meghirdette a kormány az eredetileg 2023. tavaszára tervezett második ütemet. Az "első ütemet követően fennmaradt keretösszegből" finanszírozandó...


Steiner Attila államtitkár szerint a beérkezett több mint 43 ezer pályázat ellenére az első szakasz a lezárásához közeledik, ezért már indulhat is a második ütem

Steiner Attila államtitkár szerint a beérkezett több mint 43 ezer pályázat ellenére az első szakasz a lezárásához közeledik, ezért már indulhat is a második ütem – fotó: MTI/Komka Péter

A tájékoztatás szerint az ÉMI Nonprofit Kft. felgyorsította a döntéselőkészítési eljárásokat és a támogatói okiratok kiállítását, ennek köszönhetően a kedvezményezettek rövidebb határidővel kezdhetik meg a beruházásokat. Vajon azoknak is gyorsul, akik 8-10 hónapot vártak az okiratra? A támogatás folyósítása nehezen fog gyorsulni forrás nélkül.

Forrás: SzeretlekMagyarország, napelem.palyazat.gov.hu; képek: Pixabay, MTI