A K&H agrárkutatása szerint az agrárvállalatok többsége a gazdaság teljesítményének lassú növekedésére számít, beruházási szándékuk erősebb, mint a nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalatoké, azonban a kormányzati gazdaságpolitika érzékenyen érintheti őket.

Idén több ponton is változnak a termeléshez kötött agrártámogatások, valamint a zöldítés feltételei, amely újabb változás elé állítja az agráriumot. „A K&H számára a mezőgazdasági szektor hagyományosan kiemelt terület. Az agrárium vezető bankjaként 26%-os piaci részesedéssel bírunk, aminek köszönhetően nagy rálátásunk van az ágazatot érintő problémákra és lehetőségekre. A Közös Agrárpolitika várható változása és a termeléshez kötött agrártámogatások módosítása, valamint a 2020-ban kezdődő új uniós költségvetési periódus körüli bizonytalanság komoly kihívások elé állítja a gazdákat. A szektor tehát nagy változásokon megy keresztül, ezért felmértük az agrárvállalatok gazdasági várakozásait” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

Az agrárszektor több változáson megy keresztül a következő időszakban – fotó: Shutterstock

A K&H agrárkutatásának eredménye azt mutatja, hogy a magyar gazdaság helyzetéről inkább közép távon vélekedik optimistán a szektor. Rövid távon közel kétharmaduk (65%) a  jelenlegi növekedési ütem szinten maradását várja, és minden negyedik cég számít annak további fellendülésére, miközben a vállalatok egytizede vár visszaesést. Hároméves időtávon viszont már jóval optimistábbak, közel azonos arányban bíznak  a mostani gazdasági teljesítmény folytatódásában és az ennél is erőteljesebb növekedésben (45% és 42%).

A kormányzati intézkedések pozitív oldalát kevésbé látja a mezőgazdaság. Ezt mutatja, hogy bár a cégek többsége (72%) szerint nem változtat helyzetükön a jelenlegi gazdaságpolitika, 19%-uk nyilatkozott arról, hogy kifejezetten negatívan fogja befolyásolni működésüket idén. A közterhekkel kapcsolatban azonban derűlátók: minden ötödik agrárvállalat számít csökkenő adókra és járulékokra az idei évben, feltehetően a felméréskor bejelentett kedvező adóváltozások következtében.

Minden második agrárcég tervez valamilyen fejlesztést a következő 12 hónap során, miközben a nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalatok esetében ez az arány jóval alacsonyabb (38%). Emellett legalább ilyen fontos, hogy az agrárium közel negyede (24%) tervezi növelni a beruházásokra fordítandó kiadásait. Idén elsősorban technológiafejlesztésre készülnek a cégek (28%), de kapacitásbővítésben és értékesítés fejlesztésben is gondolkodik a szektor (18 és 13%).