Hétfőn a francia gazdák traktorokkal próbálták elzárni a francia főváros felé vezető utakat, hogy megakadályozzák Párizs élelmiszer-ellátását. A másfél hete tiltakozó gazdák akciója elsősorban az Orly repülőtér közelében lévő nagybani piac blokádjára irányul – írja az euronews.com.

A hírek szerint Gerald Darmanin belügyminiszter utasításba adta, hogy a farmerek traktoraikkal ne engedjék be a nagyvárosokba. Hangsúlyozta, hogy a párizsi és tartományi repülőtereknek, valamint a nemzetközi gyümölcs- és zöldségpiacnak „továbbra is működniük kell".

15 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítunk az ellátás biztosítására – közölte a belügyminiszter.

Mindeközben a FNSA, a legjelentősebb francia mezőgazdasági szakszervezet azt közölte, hogy a gazdák folytatják tiltakozó akcióikat, annak ellenére, hogy Gabriel Attal miniszterelnök pénteken többek közt bejelentette, hogy a kormány visszavonja a mezőgazdaságban használt nem közúti gázolaj adójának tervezett emelését.


Európa-szerte tüntetnek a gazdák, a német, francia, román és lengyel gazdák mellett már az olasz és a görög gazdák is tiltakoznak.