Az ország rendre legnagyobb területen, több mint 400 000 négyzetméteren megrendezett szántóföldi rendezvényének a tervek szerint ezúttal is a Fejér megyei Mezőfalva melletti szántóföldek adnának otthont, az aktuálisan érvényes járványügyi előírások maximális betartásával.

A NAK Szántóföldi Napok immáron több éve az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg, szántóföldi környezetben. Az állógépes kiállításon – közel 10 000 négyzetméteres területen – rendre a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát képviselő cégek mutatják be gépeiket, eszközeiket. Rendszerint 15 000 négyzetméteres demópályán próbálhatók ki a gépek, illetve gépkapcsolatok. Emellett a rendezvény középpontjába az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók kerülnek.

NAK Szántóföldi Napok

A gépbemutatók mellett a közel 100 000 négyzetméteres növény fajtabemutatókon és mikroparcellákon termesztéstechnológiai újdonságokkal is készülnek a szervezők.

A tervek szerint a rendezvény mindkét napján bemutatkoznak majd a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban, nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek; továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat hétköznapi, szántóföldi körülmények között, akcióban lehet megtekinteni. A gazdálkodók időt, energiát és pénzt megtakarítva, egy szabadtéri helyszínen tekinthetik meg a széles kínálatot és az elmúlt két év fejlesztéseit.

A kétnapos rendezvény – melyre ingyenes a belépés – évről évre széles körű tájékozódási pontot kínál a gazdálkodóknak, és a gépbemutatók mellett a közel 100 000 négyzetméteres növény fajtabemutatókon és mikroparcellákon termesztéstechnológiai újdonságokkal is készülnek a szervezők. Az eseményen a gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek olyan releváns és naprakész információkat, amelyek segítik őket a fejlődést, hatékonyjavulást biztosító döntések meghozatalában.

A rendezvényt maximális biztonsági intézkedések mellett tartják meg a szervezők, és csak abban az esetben, ha arra az akkori járványvédelmi előírások lehetőséget biztosítanak.

A rendezvénnyel kapcsolatban a kiállítók a szantofoldinapok@nak.hu e-mail címen, valamint a +36 70 528 5682-es telefonszámon tudnak érdeklődni. További információk a www.szantofoldinapok.hu oldalon lesznek elérhetőek.