Az állami hatósági akció sem fékezte meg az árakat

Az áram, a távhő, valamint a gáz "rezsicsökkentése" óta háromszorosára nőtt a fafűtés ára, ami főként a szegényebbeket sújtotta, hiszen így a téli tüzelés jóval nagyobb költséget jelent.

A tűzifa szeptemberben 42, a brikett októberben pedig 64 százalékot drágult az előző hónaphoz képest. Ez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból derült ki. A gáz, a távhő és az áram 2013-ban bevezetett első rezsicsökkentése óta, a tűzifa majdnem háromszorosára, tehát 300 százalékkal ugrott meg. A brikett esetében ez az arány "csak" 277 százalék, így ebből a fűtőanyagból 100 kilogramm jelenleg nagyjából 20 ezer forintba kerül. Szemben a tűzifával, ahol évekkel ezelőtt 100 kilogramm csupán 2750 forint volt, ez idén novemberben már 8240 forintra emelkedett.

A földgáz 2022 augusztusáig szinte semmit nem drágult

A lakossági földgáz ára az elmúlt közel 10 évben egyetlen forinttal sem került többe. Azóta viszont a rendelet szerint, egy bizonyos szint felett az ár meghétszereződik. A KSH adatai alapján ez átlagban 238 százalékos drágulást jelent. Tehát a gáz áremelkedése tulajdonképpen egyetlen pillanat alatt behozta a folyamatosan dráguló szilárd tüzelőanyagokét.

A rezsicsökkentett földgáz be is tudta volna előzni a fa és a brikett emelkedését, ha a fűtési szezonban elkezdődött pánik miatt nem futott volna mindenki tűzifáért és fabrikettért.

2013 óta háromszorosára nőtt a hazai tűzifa és a brikett ára - grafika: KSH/Népszava

800 ezer háztartásban kizárólag fával fűtenek

A KSH korábban végzett kimutatása szerint Magyarországon a 4 millió háztartásból 800 ezerben kizárólag fával történik a fűtés. Kisebb arányban még mindig előfordul a szénnel való tüzelés, de a lakosság már csak elenyésző mennyiségben választja ezt a megoldást - írja meg a Népszava.

700 ezer háztartás szilárd és gáztüzelésre egyaránt alkalmas, tehát választhat, hogy melyik megoldás a legjobb számára az adott időszakban. A mostani szezonban azonban több millió ember döntött úgy, hogy a gáz helyett, vagy éppen az mellett, betárol valamilyen szilárd tüzelőanyagból. Éppen ezért az elmúlt időszakban a tűzifa árai a többszörösére ugrottak.

Nyáron az erdei köbméterárak 40 ezer forint körül voltak, ma már nem meglepő a 80 ezer forint sem. Ez nagyjából meg is felel a KSH által kiszámított, grafikán is látható 100 kilogrammra vetített árnak.

A hatósági tűzifa árak jóval alacsonyabbak

A kormány szeptemberben meghirdetett programjának tarifái azonban ennél jóval alacsonyabbak. Eszerint a keménylombosok 30 ezer forintba, míg a fenyő és a lágylombosok 19 ezer forintba kerülnek. A bökkenő csupán annyi, hogy háztartásonként csupán 10 köbméter jár belőlük.

Sok kereskedő döntött úgy, hogy már csak külföldi brikettel kereskedik, mert az ügyviteli terhek sokszorozódása miatt már nem éri meg hazai tűzifát értékesíteniük. Ennek a forgalmára szinte egyáltalán nem hatott az kormányzati akció.

A vevők egy része ráadásul nehezellte, hogy a hatósági áras fa hatalmas darabokban kapható és nem felhasogatva, ráadásul a szállítást is a vásárlónak kell intéznie. Akinek pedig nincs megfelelő szerszáma és segítsége, az majdnem ott tart, mintha a közeli Tüzépnél, piaci áron szerezte volna be a fát.

800 ezer magyar háztartásban kizárólag fával fűtenek - fotó: pexels.com

Társadalmi problémával nézünk szembe

A hatalmas áremelkedés miatt komoly társadalmi robbanás fenyegeti hazánkat. A Habitat kutatása szerint Magyarországon nagyjából 4 millióra rúg azok száma, akik a fának köszönhetően vészelik át a telet. A magas szám egyáltalán nem meglepő, hiszen bár jóval több a gázzal fűtő háztartások száma, aki fával fűt, az nagyobb valószínűséggel a szegényebb rétegbe tartozik.