A magyarországi vállalkozások 93%-a használt számítógépet, és 90%-uk csatlakozott az internethez 2015-ben a KSH legfrissebb adatai szerint. Az internetkapcsolattal rendelkező hazai vállalkozások mindegyike széles sávon internetezett. A vállalkozások 87%-a rendelkezett helyhez kötött széles sávú internetkapcsolattal, és folytatódott a mobil széles sávú kapcsolat (64%) használatának terjedése is.

Már a vállalkozások által leginkább használt, helyhez kötött széles sávú internetkapcsolat területi eloszlásában sincsenek jelentős különbségek: 2015-ben a legmagasabb használati aránnyal (92%) Észak-Magyarország, a legalacsonyabbal (89%) Dél-Alföld rendelkezett. Sőt, ma már a háztartások 76%-a rendelkezik internettel, és a felnőtt lakosság 73%-a internethasználó (KSH: Az infokommunikációs technológiák és szolgáltatások helyzete Magyarországon, 2015).

ikt

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a mezőgazdasági árutermelő gazdaságok döntéshozóinak körében nagyarányú az IKT-eszközök használata. Ahogyan talán az sem okoz meglepetést, hogy a negyvenévesnél fiatalabb korosztály esetében magasabb mobileszköz-használati értékeket kapunk, mint az idősebb generációnál. Asztali számítógépet viszont nagyobb arányban használnak a negyvenen túli generáció képviselői, mint a náluk fiatalabbak.

ikt

Az internethasználó döntéshozók 97%-a legalább hetente csatlakozik a világhálóhoz, 94%-uk pedig legalább hetente fogad, illetve küld e-mailt. Az internetbanki szolgáltatások használóinak aránya a döntéshozók között 80%, a rendszeres felhasználók aránya azonban ettől még 16 százalékponttal elmarad (64%). A megkérdezettek mindössze 13%-a nyilatkozott úgy, hogy online banki szolgáltatásokat a jövőben sem tervez igénybe venni.

internetbank

Az AgroStratéga 2016-ban már ötödik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásaival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmazza. Az országos felmérésnek tavaly is szakmai partnere volt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ). E két szakmai szervezet mellett az AGRÁRIN Kft., az AGRO.bio Hungary Kft., a Hardi International AS, a RAPOOL Hungária Kft., a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a YARA Hungária Kft. is támogatta a kezdeményezést.

A kutatás 79–86%-ban a különféle alapanyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer) és gép, eszköz beszerzésében, továbbá a termény értékesítésében a döntéshozó; valamint 12–16%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el.

A mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, mivel ők a kutatás célcsoportja. Így a minta nem a teljes agráriumról ad képet, hanem a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát (5 millió hektárt) művelő és területalapú, illetve zöldítési támogatásban vagy kistermelői támogatásban részesülő több mint 170 ezer gazdaságot reprezentálja. A kérdőívkitöltők által művelt terület nagyságának összege közel háromszázezer hektár, átlagos birtokméretük pedig 176 hektár. A minta nagysága 1665 fő, a piackutatás országosan reprezentatív.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető IDE KATTINTVA.

Pólya Árpád – Varanka Mariann
www.agrostratega.blog.hu

agrostratéga