A „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány standja sem hiányozhat az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárról (OMÉK) 2021. október 7. és 10. között. Sok programmal, köztük fotókiállítással és látványkonyhával is népszerűsítik a halfogyasztást. A kampány programjairól, illetve a jelenlegi ágazati helyzetről tartottak sajtótájékoztatót a promóció szervezői.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője kiemelte, hogy az idei évben több rendezvényen, köztük a Budavári Borfesztiválon, az Etyeki Pikniken, a Nemzeti Vágtán és a Tatai Öregtavi Fesztiválon is népszerűsítették a hal fogyasztását, illetve november folyamán a médiában is találkozhatnak a kampánnyal. Most az OMÉK-on a sor, ahol látványkonyha keretében minden nap két alkalommal, 600 adag kóstolófalatot osztanak ki fél11-től és délután 2-től. Emellett bemutatják a különféle halfajták elkészítési módjait, illetve halas különlegességek és egyedülálló ízvilágú halak sokaságával ismertetik meg a látogatókat. Gyermekfoglalkoztatóval is készül az AMC, ahol a 3 és 12 év közötti gyermekeket várják halas játékokkal, kézműves foglalkozással. A nagyobbak részt vehetnek kerékpörgetős kvízjátékon, így különböző ajándékokat is nyerhetnek. Hozzátette, hogy idén 24 kép színesíti a standot, amelyek a halakat, azok élőhelyeit mutatják be, valamint a termelési tevékenységet illusztrálják.

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője elmondta, hogy az utóbbi időben három probléma nehezítette meg a haltermelést: az egyik a víz rendkívüli szűkössége, a vízhiány sok helyen súlyos csapást mért a halgazdálkodásokra. Nemcsak a Velencei-tó került nehéz helyzetbe, de a dunántúli halastavak nagy része is, vagyis több száz hektárnyi élőhely vízhiánnyal vagy kiszáradással küzd. Másik kihívás a víz hirtelen felmelegedése, hiszen a 28-30 fokos vizekben oxigénhiány alakulhat ki, ami végzetes is lehet a halakra.  A harmadik problémát a lecsökkent vízszint miatti természeti károk jelentik. Védett madarak tömegei lepik el a halastavakat, ahol a sekély víz miatt óriási károkat okoznak a halállományban. Az aszálykárok és a rendkívül megemelkedett takarmányárak miatt a halászat nehezebb helyzetben van, mint az előző évben, a haltermelés nagyjából 30 százaléka a fent említett okok miatt csökken. A halászat így is el tudja látni a hazai igényeket, így nincs és nem is lesz hiány halból sem a horgász, sem a fogyasztói piacon. Majd hozzátette, hogy már a karácsonyi szezonra készülnek. Idén is arra lehet számítani, hogy kiváló minőségben, nagy választékban lehet majd friss halhoz jutni az üzletekben és a piacokon az ünnepi időszakban is.

A „Kapj rá!” kampányról:

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.