Az első bevallott gabonaszállítmány

"Több hónapos késés után az első kereskedelmi hajó elhagyta Bergyanszk kereskedelmi kikötőjét, 7000 tonna gabona tart a baráti országok felé" - írta mondta ma táviratában Jevgenyij Balicki, a zaporizzsiai oroszbarát kormány vezetője. Ez az első gabonaszállítmány, amely elhagyta a kikötőt az ellenségeskedés kitörése óta.

"Az orosz fekete-tengeri flotta hajói „biztonságot nyújtanak” a teherhajónak az úton"

– tette hozzá Balitski. A tisztviselő szerint Bergyanszk kikötőjét aknamentesítették. Bergyanszk egy kikötőváros Zaporizzsja megyében, Ukrajna délkeleti részén. Ukrajna azzal vádolja Oroszországot és a szakadárokat, hogy a gabonalopással hozzájárulnak a globális élelmiszerhiányhoz, mivel az ukrán kikötőkben a gabonaexport leállt. Oroszország tagadja ezt a vádat, de ahogy már mi is megírtuk, azért zajlik az ország elfoglalt részeiből a be nem ismert gabonaexport. A dél-ukrajnai Herszon és Zaporizzsija tartomány Moszkva katonai hadjáratának első hetei óta nagyrészt az orosz erők ellenőrzése alatt áll, és az oroszok igyekeznek erősen integrálni a régiót az orosz gazdaságba.

Export új utakon

Ukrajna mindeközben igyekszik új utakat találni az ellenségeskedések miatt az országban rekedt mintegy 25 millió tonna gabona exportjára. Kijev azzal vádolja az orosz haditengerészetet, hogy az blokkolja a kikötőket a Fekete-tengeren, Moszkva pedig azt is állítja, hogy Ukrajna sok aknát helyezett el a térségben, megakadályozva a teherhajók belépését. A konfliktus előtt Ukrajna volt a világ vezető napraforgóolaj-termelője és vezető búzaexportőr.

"Volodimir Zelenszkij elnök elmondta, hogy Ukrajna jelenleg több mint 2 millió tonna gabonát exportál havonta vasúton, de ez jóval alacsonyabb, mint amit a konfliktus előtt a kikötőkön, különösen Odesszán keresztül exportált."

Orosz jóindulat vagy ukrán győzelem?

A mai nap másik fontos híre, hogy orosz bejelentés szerint Oroszország csütörtökön elhagyta a háború első napjaiban híressé és az Ukrán ellenállás szimbólumává vált, stratégiailag fontos Kígyó-szigetet, ami lokális győzemlem Ukrajna számára - írta meg a Reuters. A kivonulás fellazíthatja az ukrán kikötők feletti orosz blokád szorítását. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a „jóakarat gesztusaként” döntöttek úgy, hogy kivonulnak a szigetről, hogy megmutassák, Moszkva nem akadályozza az ENSZ azon erőfeszítéseit, hogy humanitárius folyosót nyissanak, ami lehetővé teszi a gabona elszállítását Ukrajnából.

"Ukrajnai források szerint nem egészen ez történt, hanem egy éjszakai hatalmas tüzérségi támadással gyakorlatilag kiűzték az orosz erőket."

"KABOOM!" – írta a Twitteren Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke. "Már nincsenek orosz csapatok a Kígyó-szigeten. Fegyveres erőink nagyszerű munkát végeztek." Az ukrán déli katonai parancsnokság a Facebookon tett közzé olyan légifelvételeket, melyeken a sziget felett legalább öt hatalmas fekete füstoszlop száll felfelé, melyet rakéta- és tüzérségi támadásnak minősítettek.

"Az ellenség két motorcsónakkal sietve kiürítette a helyőrség maradványait, és valószínűleg elhagyta a szigetet. Jelenleg a Kígyó-szigetet tűz emészti, és robbanások dúlnak" - írták. A Reuters nem tudta azonnal ellenőrizni a fényképet vagy egyik fél harctéri beszámolóját sem.

(Forrás: Euronews, Reuters)