További részletek az új árstopról

Tojásból az M-esre, burgonyánál pedig a kései buronyára vonatkozik az árstop! – mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely, később azonban a Miniszterelnökség pontosított:

minden méretű tojásra érvényes az árstop, a krumplik közül pedig az étkezési burgonyára.

Áruhiányt okoztak-e az ársapkák?

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy országos hiányról egyik árstoppal érintett terméknél sem tudnak, időnként egyes helyeken lehet csupán hiány.

Miért ezekre a termékekre vezettek be árstopot?

Gulyás elmondta, hogy ezeknél a termékeknél találták úgy, hogy alacsonyabb ár mellett sem kell készlethiánytól tartani.

Vasárnapi boltzár

Nem volt szó a vasárnapi boltzárról a keddi kormányülésen – válaszolta Gulyás Gergely egy kérdésre.

Minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthat az agrárszektor

Az EU-s döntés kapcsán Gulyás Gergely elmondta, hogy minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthatnak az agrárszektorban.

Gulyás Gergely

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón – Fotó: MTI/Soós Lajos

Más élelmiszerek drágulnak az árstopok miatt?

Gulyás szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy más élelmiszerek ára drágulna az árstopok miatt, hiszen piaci verseny van és a nagyobb láncok nem tudják teljesen más termékekre áthárítani. Viszont a kisboltok azért vannak bajban, mert az árstopos élelmiszerek árát nem tudják ráterhelni a többi élelmiszerre. Megismételte, hogy a kisboltok támogatásáról hétfőn jön a bejelentés.

Mennyivel csökkentik az inflációt az új árstopok?

Kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy a szeptember végi árplafon miatt a tojás ára 25 százalékkal, a burgonya ára pedig 10 százalékkal csökken majd. Ez 0,1-0,2 százalékkal csökkenti majd az inflációt.

A miniszter kifejtette, hogy nem az inflációcsökkentő hatás a legfontosabb, hanem az, hogy az alapvető élelmiszerekhez rögzített áron lehet hozzájutni.

Meddig tartanak az árstopok?

Gulyás Gergely: December 31-ig érvényesek az új árstopok a többi hatósági áras élelmiszerhez hasonlóan.

A rendszerhasználati díj mától fogva nem emelkedhet.

Áruhiány lesz?

Nagy, multinacionális cégek nem, de kis települések boltjai kapnak majd támogatást az élelmiszer-árstopok miatt, mondta el kérdésre Gulyás Gergely. Hétfőn jön erről a bejelentés, tette hozzá.


Nem drágulhat a rendszerhasználati díj

Rendszerhasználati díj nem emelkedhet a lakossági fogyasztók számára 2023-ban sem, ismertette a kormánydöntést Gulyás Gergely.

Hozzátette, hogy mivel az energia drágább lett, így a kormány csak drágább áron vehet áramot, de ezt a lakosság nem érezheti meg.

Kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy a döntés a rendszerhasználati díjakra vonatkozóan az áramra vonatkozik, de a gáznál sem fognak emelni.

Két újabb élelmiszerre vezetnek be árstopot!

Gulyás Gergely bejelentette, hogy két újabb termékre terjesztik ki az élelmiszer-árstopot:

a friss tojásra és az étkezési burgonyára.

Ezek ára nem lehet magasabb a 2022. szeptember 30-ai bruttó kiskereskedelmi árnál.

Az ársapka a lehető leggyorsabban, egy-két napon belül érvénybe lép, mondta a miniszter.

A piacok kivételével mindenhol (az üzletben, a bevásárlóközpontban vagy a csomagküldéssel folytatott kereskedelmi tevékenység esetén) érvényes lesz ez az árstop.

Ezzel is az infláció megfékezéséhez szeretnénk hozzájárulni, tette hozzá. (Friss KSH adat, hogy az októberi infláció rekord magas: 21,1 százalék.)

A Kormányinfó itt nézhető vissza:

A friss kormánydöntéseket Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő ismerteti.Tarts velünk élőben!

Indexkép: MTI/Soós Lajos