Az ország több mint 3100 településének túlnyomó többségében a zölddel jelölt forgatókönyvet lehet alkalmazni, vagyis megnyitnak az iskolák, az utóbbi két hétben ugyanis a helyi lakosság kevesebb mint 1 ezrelékét diagnosztizálták koronavírussal – tájékoztat az MTI.

Az országban 43 olyan település van, ahol az utóbbi két hétben a lakosság több mint 3 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést: ezeken a vörössel jelölt forgatókönyvet kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy az oktatás minden osztály számára az interneten indul.

A diákok a városok besorolása szerint kezdik a tanévet – fotó: Pixabay

Az ország 410 településén 1 és 3 ezrelék között mérték az utóbbi két hét lakosságarányos fertőzési rátáját. Ezeken a településeken a hatóságok a sárgával jelölt forgatókönyv alkalmazását javasolják, ami azt feltételezi, hogy az alsó tagozat és a végzős (8. és 12.) osztályok diákjai vehetnek részt személyesen az órákon, a többi diák számára pedig – heti, kétheti váltásokban –  váltakozva szerveznek hagyományos és online oktatást.

Az iskolák a rendelkezésükre álló hely függvényében elvileg szabadon dönthetnek arról, hogy a zöld, sárga vagy vörös forgatókönyvet alkalmazzák.

A fertőzési ráta alapján egyetlen megyeszékhely sincs a 43 vörössel jelölt település között, ahol zárva maradnak az iskolák, de a kétmilliós Bukarestben és számos nagyvárosban 1 és 3 ezrelék között van a kéthetes fertőzési ráta, az iskolák tehát nem fogadhatják valamennyi diákjukat az órákon, egy részüknek online oktatást kell szervezniük.

Heti összevetésben egyenletes maradt a járvány terjedése Romániában – fotó: Pixabay

A jelentős számú magyar lakossággal rendelkező városok közül Marosvásárhely, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós a zöld, míg Nagyvárad, Csíkszereda és Kézdivásárhely a sárga zónához tartozik.

A járványügyi hatóságok hétfői jelentésükben újabb 33 koronavírusos beteg haláláról számoltak be, így a járvány romániai áldozatainak száma 3926-ra emelkedett. Az ismert aktív fertőzöttek száma több mint 51 ezerre tehető, közülük 7300-an vannak kórházban, 465 súlyos beteget intenzív terápián ápolnak.

Az utóbbi 14 órában újabb 883 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Romániában, ezzel megközelítette a 96 ezret a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma. Az átlagostól 25 százalékkal elmaradó hétfői fertőzésszám a hétvégén kiértékelt tesztek alacsony számával magyarázható. Heti összevetésben egyenletes maradt a járvány terjedése Romániában: az elmúlt héten mindössze egy százalékkal kevesebb (8228) új fertőzést regisztráltak, mint az azt megelőzőn.