Hivatalos statisztikai adatok szerint 2016 negyedik negyedévében kikelt csibék száma az előző év hasonló időszakához képest nem csökkent, és az ország baromfihúsexportja ez év januárjában 78.000 tonnát tett ki, ami 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket – írja a portalspozywczy.pl. Ez azt jelenti, hogy az Európán végigsöprő madárinfluenza járvány Lengyelországban más baromfiexportőr országoknál jóval enyhébb lefolyású volt, és nem okozott behozhatatlan kárt az ország baromfihús-termelésében.

A lengyel baromfihús legnagyobb felvevőpiaca Németország, amely a vizsgált időszakban 11.000 tonnát vásárolt, ez azonban 4 százalékkal elmaradt az előző év januárjában ugyanoda kivitt mennyiségtől. Ezt a kiesést ellensúlyozta a második és harmadik legnagyobb importőr (az Egyesült Királyság és Franciaország) vásárlásainak 12, illetve 16 százalékos növekedése. További fontos piacot jelent még Hollandia és Csehország is, az utóbbi időben pedig jelentősen (több mint 90 százalékkal) sikerült növelni a Hong Kong-ba irányuló exportot, Kína viszont egyáltalán nem fogad több baromfihúst a madárinfluenza által érintett országokból.

baromfi

Lengyelország az egyik legnagyobb baromfi exportőr Európában – fotó: Shutterstock

A rendszerváltás előtt Magyarország több baromfihúst exportált mint Lengyelország. A hetvenes évek óta a magyar baromfiállomány 72 milliós létszáma – főleg a háztáji integráció fokozatos visszaszorulása miatt – csaknem a felére apadt, így a lengyelek könnyen leköröztek bennünket, jelenlegi exportjuk legalább négyszeresen meghaladja a magyar kivitelt. Az utóbbi 5-6 évben a magyar baromfiipar kibocsátása növekszik, de egyhamar nemigen fogjuk tudni behozni az állománycsökkenés miatti kiesést.

A lengyel siker titka főleg a takarmányozási költségek leszorításában és a lengyelországi baromfifeldolgozó vállalatok külföldi résztulajdonosai által bevitt és a feldolgozás korszerűsítésében alapvető szerepet játszó tőkeinjekcióban keresendő. Az utóbbi időben mi magyarok – részben a madárinfluenza erősebb kihatása miatt – egyre nagyobb mennyiségű baromfihúst importálunk Lengyelországból.