Hatalmasat drágultak Magyarországon a zsír- és olajfélék, aminek következtében ezek a termékek nálunk a legdrágábbak az Európai Unióban. A legtöbben azonban épp a legszegényebbek közül fogyasztanak állati zsiradékot. A szakértők szerint a zsír drágulása az árstopoknak tudható be, a kormány a háborút okolja – írja az index.hu

zsíros kenyér

A zsírdrágulás leginkább a szegényeket sújtja – fotó: pixabay.com

2000 forint felett a zsír kilónkénti ára

Magyarországon a tavalyi év azonos időszakához képest az Eurostat adatai szerint 33 százalékos áremelkedést mértek a zsír- és olajárban, ami a tagállamok átlagához viszonyítva 10 százalékponttal magasabb.

Tavaly januárban egy kilogramm sertészsír nagyjából annyiba került, mint egy liter napraforgó-étolaj.

Az árstopok bevezetése óta azonban a zsír ára csaknem a háromszorosa lett az ársapkás étolaj árának. A KSH márciusi adatai szerint már 2000 forintnál is többet kellett fizetni 1 kiló zsírért.

Az RTL Híradó tudósítása szerint a zsírdrágulás leginkább a szegényeket sújtja: a legkisebb jövedelemmel rendelkező kétmillió magyar 61 százalékkal több állati zsiradékot fogyaszt, mint a legtehetősebb kétmillió – közölték.


zsír

Hatalmasat drágultak Magyarországon a zsír- és olajfélék – fotó: pixabay.com

Mi az oka a drágulásnak?

A GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója, Molnár László, az RTL Híradónak a kérdésre válaszolva elmondta, hogy különböző költségnövelő tényezők hatottak egy időben.

Teljesen nyilvánvaló: minden árstop azt jelenti, hogy a maradék még fogyó termékkörben kell magasabb árat megállapítani, hogy a veszteséget finanszírozni lehessen

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a GKI szerint  Magyarországon a megemelt különadó és az árstop miatti veszteségek áthárítása okozott kiugró drágulást.

Az RTL Híradó a kormányt is megkérdezte, miért ilyen kiugró az áremelkedés ebben a termékkategóriában, ők azt válaszolták, hogy a háború és az elhibázott szankciók miatt.