Dániában ha egy rokon vagy barát betölti a 25. évét és még nem házas, akkor alaposan, tetőtől talpig megszórják fahéjjal. Mindezt nyilvánosan teszik, úgy, hogy a szülinapost egy póznához, fához vagy székhez kötözik, hogy ne tudjon elszaladni a fahéjfürdő elől – írja a telex.hu. Hogy jobban tapadjon a fűszer, még vízzel is lelocsolják az ünnepeltet, aki maszkkal, úszószemüveggel védekezhet a fahéjeső ellen.

A tradíció története évszázadokra nyúlik vissza, amikor a fűszerkereskedőknek nem volt könnyű ismerkedniük, hiszen folyton vándoroltak egyik városból a másikba, és csak arra figyeltek, hogy jó pénzért találjanak vevőt az árucikkeiknek. A legtöbbjük sosem házasodott meg, és nem is telepedett le. Ezért gyakran pebersvends, azaz "borsos pasik" vagy pebermø, vagyis borsos lányok gúnynévvel illették őket.

Dániában a 30. születésnapkor a hagyomány szerint a családtagok, barátok ezért egy nagy adag borssal "ajándékozzák meg" az egyedülálló születésnapost, és gyakran tojással is megdobálják, hogy biztos a bőrére, ruhájára, hajába tapadjon az összes borsszem.

Úgy tudni, a fahéjszórás rituáléja egy baráti társaságtól indult, akik nem tudták kivárni, hogy valaki betöltse közülük a harmincat.


Az ünneplésnek azonban vannak veszélyei is, ugyanis a száraz fűszerek gyúlékonyak. 2017-ben, amikor egy megkötözött születésnaposra szórták a fahéjat, a száraz fűszer hirtelen meggyulladt, valószínűleg egy gyertyától. A fiatal nem sérült meg súlyosabban, de a lábán kisebb égési sérülések keletkeztek.

Azonban ez a hagyomány kezd lassan feledésbe merülni, már inkább csak kisvárosokban és falvakban tartják a szokást. Ennek az is lehet az oka, hogy Dániában egyre inkább kitolódik az az életkor, amikor az emberek házasságot kötnek: a férfiak általában a negyvenhez közeledve, a nők pedig 37 éves koruk körül házasodnak.

Indexkép: Pexels