Ammóniaszivárgást észleltek hétfő reggel egy húsüzemben, a veszélyhelyzetet a tűzoltók elhárították, sérültről nem tudnak – közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.


08:26-kor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a gyöngyösi Szurdokpart utcában, egy húsüzemben ammónia szivárog.

Nagy Csaba, Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a helyszínre öt járművel kivonuló tizenhét tűzoltó percek alatt megszüntette a mérgező gáz kiáramlását. Az üzemből és a mellette lévő épületből 48 embert kísértek ki, sérültről nem tudnak – tette hozzá.

A szóvivő közlése szerint a katasztrófavédelem mobil laborja a cég területén és környékén is végzett méréseket. Ezek alapján a környéken még érezni lehet ugyan az ammónia szúrós szagát, ám egészségre ártalmas koncentrációban sehol nincs jelen a gáz a levegőben – hangsúlyozta.

Indexkép: Shutterstock