Az áprilisi választásokat követően május 2-án alakult meg az új országgyűlés, a parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők múlt hétfőn letették az esküt, ezzel megalakult az új parlament és a 2018-ban alakult kormány megbízatása megszűnt, ügyvezetőként folytatja munkáját.

Hogy az ötödik Orbán-kormány összetétele hogyan alakul, arról folyamatosak a találgatások, a PREGA konferencia szüneteiben is ez volt az egyik fontos beszélgetési téma a résztvevők között.

Egyre valószínűbb, hogy néhányan továbbra is számíthatnak a megbízatásra: lapértesülések szerint valószínű, hogy a továbbiakban is Pintér Sándor marad a belügyminiszter, Varga Judit marad az igazságügyi tárca élén, Varga Mihály vezeti továbbra is a pénzügyminisztériumot, és az agrárminiszter személye is változatlan marad, így Nagy István folytathatja munkáját.

Utóbbi az alapján is sejthető, hogy Orbán Viktor közösségi oldalán tegnap az új kormányról való egyeztetésen Nagy István is részt vett:

Orbán Viktor múlt péntek reggeli rádió-interjújában is szóba került a kormányalakítás kérdése, de konkrét nevek nem hangzottak el. A miniszterelnök azt mondta, hogy alapvetően az ország előtt álló kihívásokra kell reagálni, ennek mentén kell összeállítani az új kormányt. A kihívásokat a következőképpen fogalmazta meg:

  • migránsválság, amelyet a orosz gabonaexport korlátozása, az ukrán gabona világpiacról való kiesése miatt előttünk élelmiszerválság (közel-keleti országokban) fokozhat,
  • pandémia: a koronavírus-járvány bebizonyította, hogy a világ nincs felkészülve a világjárványok kezelésére,
  • háború.

"Olyan kormányt kell alakítani, amely ezek kivédésére alkalmas" – mondta a miniszterelnök. A tervek szerint jelentősen át fogja alakítani a kormány szerkezetét, sok új embert szeretne behozni. Az új kormány tagjainak bemutatására május 20. és 30. között kerülhet sor.

Mezőgazdaságért felelős miniszterek a rendszerváltás óta

Földművelésügyi miniszter:

  • Nagy Ferenc József (FKGP) 1990. május – 1991. január
  • Gergátz Elemér (FKGP) 1991. január – 1993. február
  • Szabó János (FKGP) 1993. február – 1994. július
  • Lakos László (MSZP)  1994. július – 1996. december
  • Nagy Frigyes (MSZP) 1996. december – 1998. július

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:

  • Torgyán József (FKGP) 1998. július – 2001. február
  • Boros Imre (FKGP) 2001. február – 2001. március
  • Vonza András (FKGP) 2001. március – 2002. május
  • Németh Imre (MSZP) 2002. május 27. – 2005. május
  • Gráf József (MSZP) 2005. május – 2010. május

Vidékfejlesztési miniszter:

  • Fazekas Sándor (Fidesz) 2010. június – 2014. június

Földművelésügyi miniszter:

  • Fazekas Sándor (Fidesz) 2014. június – 2018. május

Agrárminiszter:

  • Nagy István (Fidesz) 2018. május – ?

Indexkép: Shutterstock