A korábbi globális járványok mind negatív hatással voltak az élelmezés- és táplálkozásbiztonságra. Amikor 2014-ben Ebola járvány sújtotta Guineát, Libériát és Sierra Leonét, a régióban a rizs ára több mint 30%-kal nőtt; a manióka ára pedig, amely a világ negyedik legjelentősebb kalóriaforrása, 150 százalékkal emelkedett – írja a The Telegraph.

növénytermesztés

Ha a koronavírus megszakítja az alapvető élelmiszernövények termesztését, az súlyos következményekkel járhat – fotó: Pixabay

A brit napilap szerint rövid távon valószínűtlen, hogy a zavarok súlyosak lesznek, mivel az élelmiszer-ellátás megfelelően működik, és a piacok eddig viszonylag stabilak voltak. A szállítás és az emberek mozgásának korlátozásai azonban bizonyos élelmiszer-logisztikai kihívásokhoz vezethetnek.

A baromfiiparra nagy nyomás nehezedik a nem megfelelő takarmányellátás és a szállítási tilalmak miatt. Megfelelő politikai intézkedés hiányában további visszaesés következhet, ami könnyen átterjedhet más iparágakra.

A húsipart a nem megfelelő takarmányellátás és az importtilalmak veszélyeztetik – fotó: MTI-Kovács Tamás

A járvány hatása az élelmiszer-feldolgozó szektorra is kiterjedhet. A feldolgozott élelmiszerek kínálata egyelőre viszonylag bőséges, ám a termelést befolyásolhatja a munkaerőhiány és a mezőgazdasági termékek iránti csökkenő kereslet. Az alapvető élelmiszernövények, mint például a kalászosok, a kukorica, a rizs és a zöldségek termesztését befolyásolja, ha a fertőzés a kritikus tavaszi vetési időszakban is tombol.

A kínai vegyipari termelés is leállt a járvány miatt, így bizonyos vegyszerekből – köztük növényvédő szerekből – is átmenetileg hiány lehet. Jó hír azonban, hogy a termelés kezd visszaállni a korábbi szintre, így készlethiánynak nem szabadna hosszútávon jelentkeznie.

A belföldi és a nemzetközi kereskedelem zavarai pánikot idézhetnek elő az élelmiszerpiacon. A 2003-as SARS-járvány kitörésekor az ételek és egyéb alapanyagok pánikvásárlása Kínában számos helyen problémát jelentett. Bármilyen pánik súlyosbítja az ideiglenes élelmiszerhiányt és megzavarhatja a piacokat. Ha az érintett államok figyelmen kívül hagyják, az élelmiszerpánik elterjedhet és veszélyeztetheti a szélesebb társadalmi stabilitást.

A legfontosabb tehát, hogy legyünk elővigyázatosak, de semmiképpen ne pánikoljunk.