Június 16-án 10 órától az Agroinform.hu Terménypiacok Webinárium címmel online rendezvényt szervez, melynek keretében az Agrárközgazdasági Intézet szakértőjével és hazai terménykereskedelemmel foglalkozó cégek vezetőivel tekintjük át a terménypiacok alakulását.

A szakmai fórum során Reng Zoltánt, a Hungrana Kft. vezérigazgatóját kérdezzük arról, hogy milyen trendek figyelhetők meg a felhasználási cél szerinti termesztés szempontjából a leggyakoribb szántóföldi növénykultúrák esetében. Milyen javaslatokat lehet tenni az eddigiekhez képest más növénykultúrák vagy növényfajták termesztésbe vonásával kapcsolatban.

Reng  Zoltán a Szent István Egyetem Ybl Miklós karán végzett építészmérnökként, majd az építőiparban tevékenykedett, mint beruházó és kivitelező. A Pannónia Etanol hazai gyárának átadását követően négy éven keresztül vezérigazgatói pozíciót töltött be, majd 2016-ban a Hungrana Kft. vezérigazgatójaként folytatta pályafutását. A Szent István Egyetem címzetes  docenseként vendégelőadóként oktatja a jövő  szakembereit. Fontosnak tartja az agrárium résztvevőivel a folyamatos kommunikációt, a gazdálkodók edukációját, az innovatív megoldások bevezetését a hazai mezőgazdaságba.

A webinárium helyszíne: ZOOM alkalmazás (itt letöltheted).

A webinárium időpontja: 2021. június 16. szerda, 10:00

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálj a rendezvényre az alábbi űrlap kitöltésével:

 

 

PROGRAM

10.00 – 10.05: Megnyitó  – Bolyki Bence, Agroinform.hu portálvezető

10.05 – 10.10: Köszöntő – Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára

10.10 – 10.25 Kitekintés a nemzetközi és hazai piacokra – Dr. Potori Norbert, Agrárközgazdasági Intézet

10.25 – 11.15: Szakmai Fórum: a kiemelt szántóföldi kultúrák hazai terménykereskedelme

Résztvevők:

Reng Zoltán – Hungrana Kft., vezérigazgató

Cseresznye Péter – Viterra Hungary Kft., kereskedelmi igazgató

Dr. Kovács István Dezső – KITE Zrt., Terménykereskedelmi üzletág igazgató

Sándorfy András – Marton Genetics, ügyvezető igazgató