A műtrágya-forgalmazók 342 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2023 első negyedévében. Az értékesített mennyiség 39,6 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele pedig 39 milliárd forinttal 93,8 milliárd forintra csökkent – írja jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

Hozzáteszik, hogy mindemellett a műtrágyaárak – a KSH számításai szerint – átlagosan 11,1 százalékkal voltak magasabbak 2023 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. A tárgyidőszakban megkezdődött a műtrágyák árának csökkenése az előző, azaz 2022. negyedik negyedévhez képest.

A vizsgált műtrágyák átlagárai 16–33 százalékkal csökkentek 2023 első negyedévében. Ezen belül a legjelentősebben 33,1 százalékos mérséklődéssel a Nitrosol 30%, valamint 23,9 százalékos csökkenéssel az NPK 8-20-30 összetételű műtrágya átlagára esett vissza.

A műtrágya-forgalmazók 342 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2023 első negyedévében

A műtrágya-forgalmazók 342 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2023 első negyedévében – Fotó: Shutterstock

Az ASIR adatai alapján a mezőgazdasági termelők által 2023 első negyedévében vásárolt műtrágya

  • nitrogén-foszfor-kálium (NPK) hatóanyag-tartalma 105 ezer tonnát tett ki, 76 ezer tonnával (–41,9 százalék) kevesebbet az egy évvel korábbinál,
  • a nitrogénhatóanyag-tartalom 36,8 százalékkal csökkent,
  • a foszfor és a kálium pedig több mint kétharmadával esett vissza.

Az NPK-hatóanyagok aránya 2023 első negyedévében 90:5:5 volt, az egy évvel korábbihoz (83:9:8) képest a nitrogén aránya 7 százalékponttal nőtt.


2023 első negyedévében közvetlenül a mezőgazdasági termelőknek értékesített műtrágyák közül

  • 316 ezer tonna egykomponensű,
  • 26 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt.

Az egykomponensű és az összetett műtrágya aránya 93:7 volt – áll az AKI jelentésben.

Kiemelik, hogy egy-komponensű nitrogénműtrágyából 35,4 százalékkal (172 ezer tonnával), összetett műtrágyából 65,9 százalékkal (50 ezer tonnával) vásároltak kevesebbet a termelők. Az egyszerű káliumműtrágya forgalma 56,6 százalékkal csökkent, így 1,7 ezer tonna fogyott belőle, az egykomponensű foszforműtrágya-eladás pedig háromnegyedével esett vissza: az egy évvel korábbi közel 700 tonnával szemben csupán 170 tonnát értékesítettek.

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2023 első negyedévében. A teljes műtrágyaforgalom 43 százalékát, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés 47 százalékát a MAS tette ki: 148 ezer tonnát adtak el belőle, igaz 121 ezer tonnával kevesebbet, mint egy évvel korábban – írja elemzésében az AKI.

Hozzáteszik, hogy a második legnépszerűbb termék, a karbamid és az oldatműtrágyák közül a 30 százalékos Nitrosol, DAM, UAN típus volt; mindkettőből 36–36 ezer tonnát értékesítettek, amely a teljes műtrágya-értékesítés 10,5–10,5 százalékát fedte le a tárgyidőszakban. Az értékesített egykomponensű foszforműtrágyák közel teljes mennyiségét a 18–20,5 százalék hatóanyagtartalmú szuperfoszfát adta. A kálium-klorid-eladás 1,3 ezer tonna volt, 2 ezer tonnával csökkent 2022 első negyedévéhez képest.

Az összetett műtrágyák közül a tárgyidőszakban a legnépszerűbb összetétel, az NPK 15-15-15-ös volt, amely az összetett műtrágyák értékesítésének 16 százalékát tette ki.

A gazdák jelentős mennyiséget vásároltak még az NPK 8-24-24 és az NPK 10-26-26 összetett műtrágyákból is.