A műtrágya-értékesítés 2023 I–III. hónapjaiban az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest 39 százalékkal csökkent. Bár az értékesítési átlagárak 2023 első negyedévében folyamatosan mérséklődtek, a műtrágyák iránti kereslet jóval elmaradt az időszakra jellemző forgalomtól – írja jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

Hozzáteszik, nemcsak ez EU szabályozása (elsődlegesen a talajokban és a vizekben a nitrogén és a foszfor többszörös jelenléte elleni intézkedések), hanem az elmúlt másfél-két év hatalmas árrobbanása és ellátási bizonytalansága miatt a gazdák más, alternatív megoldásokat kellett, hogy keressenek a biztos termés érdekében, ugyanis a tárgyidőszaki árak az előző év ugyanazon időszakához képest még mindig 10–40 százalékkal magasabbak voltak, bár néhány termék ára a tavalyi szintre mérséklődött (szuperfoszfát, karbamid).

A műtrágya-értékesítés 2023 első negyedévében az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest 39 százalékkal csökkent

A műtrágya-értékesítés 2023 első negyedévében az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest 39 százalékkal csökkent – Fotó: Shutterstock

A legnagyobb mennyiségbeli visszaesést a MAP könyvelhette el, ennél a terméknél a tizedére zuhant a kereslet, a karbamid esetében csak 12 százalékos volt a mérséklődés. Az ammónium-nitrát és a karbamid iránti kereslet aránya 2022 első negyedévében 1:5 volt, míg a tárgyidőszakban 1:10-re módosult. A megfigyelt időszakban a legnagyobb kereslet volumenben a mészammon-salétrom (MAS) és a Nitrosol, DAM iránt volt. Az első negyedéves értékesítés 82 százalékát ez a két termék adta – írják.


A növényvédő szerek esetében a 2023. I–III. havi adatok szerint a megfigyelt termékekből 37 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban – áll a jelentésben.

A különböző kategóriák közül a gombaölők értékesített volumene nem változott 2022 első negyedévéhez mérten, ezzel szemben a rovarölőké 35, míg a gyomirtóké 37 százalékkal csökkent – emelik ki.

Részletezésük alapján a vizsgált termékek értékesítési átlagára a Fozát 480 kivételével nőtt (+12–57 százalékkal) 2023 első három hónapjában az előző év első negyedévéhez képest. A legnagyobb mértékben a Wing P ára, míg a legkisebb mértékben a Mospilan 20 SG-é emelkedett.

2022-ben az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 385 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket, ez 65 százalékkal haladta meg a 2021. évi forgalmat, emellett 80 milliárd forintot fordítottak alkatrészekre, ami 12 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest.