Julia Klöckner német agrárminiszter 2020. szeptember 10-én megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) németországi megjelenését a vaddisznó állományban. A bejelentés következtében a korábbi tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy egyes Európai Unión kívüli országok importkorlátozó intézkedéseket vezetnek be, amelynek érdemi hatása lesz az európai húspiacra.

magyar sertéshús

Az agrárminiszter arra kéri a kereskedelmi láncokat, hogy részesítsék előnyben a kiváló minőségű magyar sertéshúst – fotó: Shutterstock

Nagy István agrárminiszter szerint ebben a helyzetben a következő hetekben, hónapokban a kereskedelmi szektor szereplőinek partnerséget kell vállalniuk a magyar sertéságazattal és húsiparral. A koronavírus-járvány tavaszi első hulláma idején az európai szállítási nehézségek közepette a magyar élelmiszeripar és a gazdák, köztük a sertéságazat is erőn felül teljesített, biztosítva a hazai fogyasztók zavartalan élelmiszerellátását.

A kereskedelmi láncokat az agrárminiszter határozottan arra kéri, hogy emlékezve a tavaszi időszak megpróbáltatásaira, őrizzék meg magyar beszállítói kapcsolataikat, amelyeket jogosan és büszkén hirdettek az elmúlt időszakban, és részesítsék előnyben a kiváló minőségű magyar sertéshúst beszerzéseik során.