A magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 2027-ig 4265 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut – mondta az agrárminiszter Budapesten a sajtótájékoztatón.

Nagy István

Nagy István – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Nagy István hozzátette, azt szeretnék, ha ezeknek a történelmi léptékű támogatásoknak minden magyar agrárvállalkozó a nyertese lenne. Ugyanakkor a pénzügyi lehetőségek csak akkor működőképesek, ha van befektetési, fejlesztési kedv a gazdálkodókban.

Az agrárminiszter megjegyezte, hogy ennek érdekében a kormány elősegíti az agrárvállalkozások generációváltását, kedvezőbb feltételeket teremt a családi vállalkozóknak és rendezi az osztatlan közös földtulajdont.

Közölte, az öntözésfejlesztést segítő intézkedéseikkel, illetve a hazai termékek vásárlására irányuló ösztönző kampányokkal is arra törekszenek, hogy az agráriumban élők megtalálják vidéken boldogulásukat. 2010 óta a magyar mezőgazdaság jelentős fejlődésen ment keresztül a gazdák és a kormány közös munkájának köszönhetően – emelte ki.

Ezt mutatja be a Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című idei, gazdáknak szóló tájékoztató kiadvány, amely a magyar mezőgazdaság helyzetéről igyekszik átfogó képet adni.

Nagy István

Nagy István – Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A miniszter úgy vélte, a következő évek sikerének sorsa az agráriumban dolgozók kezében van, szükség van a partnerségükre, arra, hogy megmutassák erejüket. Ezért országjárása indulnak a kapcsolatuk erősítése érdekében.

Hiszek benne, hogy a szaktárca, Magyarország kormánya és az agráriumban dolgozók együttműködése most is előrevisz majd minket, a vidéket és egész Magyarországot egyaránt – fogalmazott Nagy István.


Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének együttműködésében elkészített Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című kiadvány a magyar gazdákkal együtt elért közös eredményeket mutatja be, a kiadványt a következő hónapokban minden magyar gazdának eljuttatják, mondta Nyitrai Zsolt.

Jakab István, a Magosz elnöke arról beszélt, hogy építkezni csak békében lehet, ezt a békét pedig az elmúlt 12 évben megteremtették. Ennek eredményét a magyar gazdák és rajtuk keresztül a magyar emberek élvezték – tette hozzá.

Győrffy Balázs

Győrffy Balázs – MTI/Bruzák Noémi

Győrffy Balázs a NAK elnöke megköszönte a kormánynak, hogy a kamarában szövetségest, a gazdákban stratégiai partnert, a magyar vidékben pedig egy nemzetstratégiai ágazatot, egy fejlesztendő területet lát.

A sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva Nagy István, agrárminiszter elmondta, lesz elegendő műtrágya a gazdák számára a tavaszi munkák megindulásához. Ezen felül közölte, rövidesen olyan pályázati konstrukciót jelentenek be, amellyel nagy volumenű műtrágya-kiváltást tudnak elérni.